Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXIV. kötet (Budapest, 1932)

Magánjogi Döntvénytár. 19 totta meg, hogy a) a bizonyítottnak vett körülményekből kétségtelenül következtethető, hogy az alperes maga ejtette magán a sérülést és ebből foly, hogy ha az alperes idegen személyek, hírlapírók és hatósági közegek előtt sebesülésére nézve mégis oly tényállást adott elő, amely a férje részéről elkövetett gyilkossági kísérlet gyanújának felébresztésére és a bűnvádi eljárás megindítására alkalmas, az alperes a férjével szemben a tisztelet és megbecsülésre vonatkozó házastársi kötelességét szándékosan és súlyosan megsértette ; b) ugyancsak a házastársi kötelesség szándékos és súlyos megsértését látta fennforogni a királyi ítélőtábla az alperes ama magatartásában, hogy a büntető eljárás eredménytelen lefolytatása után a felperesre vonatkozólag 1927. évi május 17-én és május 20-án határozott formában azt állította, hogy a férje lőtte őt fejbe és ő a gyilkos. Az alperes e ténymegállapításokhoz képest azt panaszolja, hogy : helytelen ténybeli következtetéssel állapította meg a fellebbezési bíróság azt, hogy az alperesen történt sérülést (fejlövést) minden kétséget kizárólag az alperes önkezűleg követte el ; azokból a tényekből pedig, hogy az alperes sérülése után azt állította, hogy öngyilkos nem akart lenni s az esemény bekövetkeztekor más a szobában nem volt, mint a felperes és ezáltal a gyilkosság kísérletének gyanúját felperesre terelte ; sőt azt a nyomozás befejezése után is fenntartotta, a fellebbezési bíróság helytelenül vonta le azt a jogi álláspontot, hogy az alperes ezáltal a házastársi kötelességek súlyos megsértését követte el. Panaszolja továbbá az alperes, hogy a fellebbezési bíróság alaki és anyagi jogszabálysértést követett el azáltal, hogy figyelmen kívül hagyta a szakértői véleményből azt a részt, amely szerint az alperes az önkezétől való sérülés esetén is teljesen jóhiszeműséggel vádolja az esemény elkövetésével a felperest és környezetét, mert az eseményt közvetlen megelőző és közvetlen követő tényekre vonatkozólag emlékezőtehetségét teljes homály fedte, tehát a fellebbezési bíróság okszerűtlen ténybeli indokokra alapította azt a ténybeli következtetését, hogy az alperes az öngyilkosság után öntudatra jutva, továbbfűzte célzatos meseszövését abból a célból, hogy a felperesen bosszút álljon. Ezek a panaszok az érdemi döntés megváltoztatása szempontjából nem helytállók. A fellebbezési bíróság által figyelemre méltatott elmeorvosi szakvélemények és az Igazságügyi Orvosi Tanács felülvéleménye alapján tényként nyert megállapítást, hogy az alperes sem a kérdéses fejlövés idejében, sem azelőtt, sem azután, sem jelenleg elmebetegségben, avagy hisztériás elmezavarban nem szen2*