Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXI. kötet (Budapest, 1929)

Magánjogi Döntvénytár. 87 megjelölt kamatozási időponttól, vagyis 1925. évi július hó 15-tól kezdve a szerződésileg kikötött évi 20%-nál alacsonyabb havi 1V*% kamat jogosan megilleti. (Ebben a perben az alperesek az ítéletek megjelöléséből következtetve nem bejegyzett kereskedők.) Az 1927. évi október hó 4-én P. VII. 8868/4926/24. szám alatt kelt ítéletében a kir. Kúria ugyancsak nem kereskedők vagy legalább is nem bejegyzett kereskedők között létrejött készpénzkölcsönkövetelés után, amelyre vonatkozóan kiállított kötelezvényben heti 3% kamat volt kikötve, a kölcsön felvételétől (1924. évi augusztus hó 19-től) a lejáratig (1924. évi október hó 9-ig) heti 2°o kamatot ítélt meg utalással az 1923: XXXIX. t.-c. rendelkezéseire. Ezekkel szemben az 1927. évi szeptember hó 1. napján P. V. 5716/1926/21. szám alatt kelt ítélettel elintézett perben, amelyben a megállapított tényállás szerint az alperes az 1924. évi október hó 19-én kelt kötelezvényben a kölcsöntartozása után e naptól kezdődően heti 1% kamat fizetésére kötelezte magát, a kir. Kúria a fentebb említett ítéletében a lejáratig, vagyis a kereset beadásáig (1925. évi május hó 23.) követelt kamat mértékét 8%-ra szállította le a következő indokolásai: «Az 1923: XXXIX. t.-c. csakis a késedelmi kamatokat illetően változtatta meg a kamatokra vonatkozó addigi törvényeket, a szerződésben kikötött kamatokra azonban az előbbi törvények intézkedései maradtak mérvadók. Minthogy pedig az 1877: VIII. t.-cikk 4. §-a szerint a bíró 8%-nál magasabb kamatot nem állapíthat meg, ennélfogva a fellebbezési bíróság jogszabályt sértett akkor, amikor a tőke után 1924. évi október hó 19. napjától a kereset beadásáig járó időre 8%-nál magasabb kamatot ítélt meg». A kikötött kamatokra vonatkozóan ugyanez az álláspont jut kifejezésre a kir. Kúriának az 1926. évi december hó 1. napján P. II. (i287 1925/12. szám alatt kelt ítéletében is. II. A most ismertetett ítéletek szerint a kir. Kúria ellentétes elvi alapon nyugvó határozatokat hozott abban a kérdésben, hogy mesállapíthat-e a bíróság az 1877 : VIII. t.-c. 9. §-ának rendelkezése alá nem eső pénztartozások után a lejáratig terjedő időre a felek kikötése alapján 8°o-nál magasabb kamatot? A kir. Kúria elnöke a vitás elvi kérdés egyöntetű eldöntésének biztosítását a Ppé. 70. §-ának második bekezdése alapján szükségesnek találván, azt a jogegységi tanács elé utalta. A jogegységi tanács a határozati rész értelmében a következő indokok alapján foglalt állást. III. Nem lehet kétség aziránt, hogy az 1925: XXXVII. törvénycikkel hatályában meghosszabbított 1923: XXXIX. t.-c. (az alábbiakban röviden: törvény) rendelkezései a törvény szószerinti szövege értelmében egyáltalában nem terjednek ki a pénztartozásnak a lejárat előtti szakára. Ennek az értelmezésnek a helyessége pemcsak a törvény címéből nyilvánvaló, amely cím szerint a törvény a hitelezőt a ((pénztartozás késedelmes teljesítése esetében* megillető kártérítésről rendelkezik, hanem nyilvánvaló abból is, hogy a törvény szövege is mindenütt (pl. az 1., 3., 5. §-okban) az adós késedelmét emeli ki, mint a törvény alkalmazásának előfeltételét és hogy a törvény szerinti kártérítés általában a késedelmi kamat helyébe lép. A bevezetésben említett elvi kérdés eldöntése szempontjából tehát csak az kíván tüzetesebb méltatást, hogy lehet-e a törvényt kiterjesztően akképen értelmezni, hogy rendelkezései a lejárat előtti időre is vonatkoznak, amely esetben