Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1928)

Magánjogi Döntvénytár. <3t téves vagy hogy annak ellenkezője fog bekövetkezni, másképp intézkedett volna. A bizonyítás azonban ilyen esetben minden irányban a végrendelettel szemben fellépő felet illeti s állandó bírói gyakorlatunk csupán a kötelesrészre jogosult olyan ivadék javára állapít meg e részben vélelmei, aki utóbb született vagy akinek létezéséről az örökhagyó végrendelkezése alkalmával nem tudott. A feleségre azonban, akinek a férj vagyonát illetően a törvény sem biztosítja a szükségörököst megillető jogot és akinél fennforog annak a lehetősége, hogy férje halála után újból férjhez megy, ezt a vélelmet a végrendelkezés után bekövetkezett házasságkötés okából kiterjeszteni nem lehet, vagyis pusztán vélelem alapján nem is lehet megállapítani azt, hogy a férj az általa nőtlen korában készített végrendeletét nem alkotta volna meg, ha tudja, hogy utóbb megnősül. Ennélfogva a felperes bizonyítani tartozott, hogy a térje csak azért tette az anyja és testvérei javára szóló végrendeleti intézkedéseit, mert abban a feltevésben volt, hogy nem nősül meg, illetve, hogy nem rendelkezett volna úgy, ha tudta volna, hogy utóbb feleségül veszi felperest. A felperes azonban idevonatkozólag a végrendelet tartalmán kívül egyéb adatot fel nem hozott. A végrendelet tartalmából pedig megállapítható ugyan, hogy az örökhagyót a hadbavonulása késztette a végrendelkezésre, és nyilvánvaló a végrendelet tartalmából az is, hogy az örökhagyó végintézkedésénél mint nőtlen ember az akkori családi körülményeit és személyi viszonyait tartotta szem előtt, arra azonban nem lehet alaposan következtetni a végrendeletben foglalt nyilatkozatokból, hogy az örökhagyó a vagjonáról másképpen rendelkezett volna, ha tudta volna, hogy a háborúból élve visszakerül és a felperest feleségül veszi, sőt az a körülmény, hogy az örökhagyó a felperesről, habár abban az időben nem volt még a felesége, végrendeletében mégis gondoskodott és hogy a felperessel való házasságkötésétől a haláláig eltelt több mint másfél év alatt végrendeletének visszavonása vagy megváltoztatása iránt nem intézkedett, inkább azt a feltevést támogatja, hogy az örökhagyó a felperes részére házasságkötésük dacára sem kívánt többet juttatni, mint amennyiben őt végrendeletében részesítette és végrendeletét megnősülése után is fenn akarta tartani, vagyis, hogy a megtámadott végintézkedésnek nem téves feltevés volt az alapja. A kifejtettek szerint tehát az anyagi jognak megfelel a fellebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy abból az okból, mert az örökhagyó a végrendelkezés után házasságot kötött, a szóbanforgó végrendeletet hatályát vesztettnek tekinteni nem lehet.