Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1928)

32 Magánjogi Döntvénytár. kielégíttetését ezekkel szemben ismerte el és hogy ezek el is fogadták a felperes nyilatkozatát. A lemondás alakszerű érvényességéhez nem szükséges, hogy az közjegyzői okiratba vagy legalább is olyan magánokiratba fog­laltassák, amelyet aláír nemcsak a lemondó, hanem az is, akivel szemben ő az öröklésről lemondott. Másrészt pedig annak az elismerése, hogy a nyilatkozó fél a szülők után várható öröksé­gére végleg ki van elégítve, egyértelmű az öröklésről való lemon­dással ; a kielégítéssel kapcsolatos lemondás pedig az ellenkező világos kikötése nélkül kihat a szülőknek nemcsak arra a vagyonára, amely a lemondáskor megvolt, hanem arra is, amelyet ők a le­mondást követőleg szereztek. — — A lemondás megállapítása következtében felesleges annak a vizsgálása és megállapítása, hogy a felperes részére meg­határozott kielégítési összeg megfelelt-e a felperest a szülei után kölönben megillető örökrész értékének. Ennélfogva tárgytalan az a panasz is, amelyet felperes a miatt emelt, hogy a fellebbezési bíróság az ítélet indokolásában foglalkozott a peres felek által bemondott pertárgy értékkel is. = L. az előző 21. sz. esetet. 23. Ha a feleség férjét (ennek távollétében) meg­rágalmazza és a büntető eljárás folyamán ezt állan­dóan tagadja, úgy a H. T. 83. §. határideje nem a rágalmazás elkövetésétől, hanem a jogerős bírói ítélet meghozásától számítandó. (Kúria 1926. dec. 14. P. III. 1966 1926. sz.) Indokok : A H. T. 83. §-a értelmében a H. T. 76—80. §-ai eseteiben a keresetet csak attól a naptól számított hat hónap alatt lehet megindítani, amelyen a vétkes cselekmény vagy a 79. és 80. §. cl) pontja esetében a büntető ítélet a házastárs tudomására jutott. A fennforgó esetben felperes alperesnek azt a vétkes cselek­ményét érvényesítette a 80. §. a) pontja alapján házassági bontó okul, hogy alperes róla, mint közhivatalnokról Debrecenben 1921. november havában azt a valótlan tényt állította, hogy hivatali sikkasztást követett el. Az iratokhoz csatolt büntető bírósági ítéleti kiadványok sze­rint a büntető bíróságok az alperesnek a rágalmazás vétségében való bűnösségét jogerősen megállapították, alperest megbüntették, de a büntetés végrehajtását felfüggesztették. E büntető ítéletek tartalmából megállapítható, hogy alperes

Next

/
Thumbnails
Contents