Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1928)

20 Magánjogi Döntvénytár. vallomásában van annyi adat, hogy a vételárból az alperes tartozására a dunavecsei takarékpénztárba 5500 K., B. Sámuelnek követelésére pedig 5—10,000 K fizetés történt, de azt az alperes már nem jelölte meg, hogy a vételár többi részét hová fordította. A ház eladására vonatkozóan az alperes azt adta elő, hogy annak 8000 K vételárából 5000 K-t a vevő az általa a házra fordított javításokra elszámolt, de ennek valódiságát és a vételár maradványának hováfordítását az alperes nem mutatta ki. Azt se bizonyította az alperes, hogy az utolsó eladásból befolyt vételárból a maga részére más ingatlant vett. Azt az állítását se bizonyította, hogy megtakarított pénze van, sőt fellebbezésében kijelentette, hogy ezt nem is hajlandó bizonyítani. Ezek szerint áz alperes nem adta kellő okát annak, hogy a házát és a dunavecsei 27. számú betétben foglalt ingatlanát miért adta el. Ebből, valamint abból a körülményből, hogy az alperes a vételár hováfordításáról jó részben számot adni nem tudott és hogy a gazdálkodást megszüntetvén, az élő- és holt felszerelést is eladta és ezzel a gazdálkodásra való visszatérést jelentékenyen megnehezítette és végül, hogy a felszerelés eladásából kapott vételár hováfordítását se mutatta ki: a kir. Kúria arra a meggyőződésre jutott, hogy az alperes vagyonjogi cselekedetei oly természetűek, hogy bennük az oktalan és haszontalan költekezésre való hajlam jut kifejezésre és alapos aggodalmat nyújtanak arra, hogy az alperes el fog szegényedni. Ennek alapul vételével helyesen következtetett a fellebbezési bíróság, amidőn az alperes cselekedeteinek a mérlegelésével az alperes tékozló voltát megállapította. Ezzel szemben felhozta az alperes, hogy a gazdálkodás megszüntetése nem alap a tékozlás megállapítására, mert a gazdaságát feles bérletbe adta s ez az ő korának és testi állapotának legmegfelelőbb gazdálkodási mód és hogy a tékozlást azért se lehet megállapítani, mert 1921. év óta semmit se adott el. Ennek az érvelésnek azonban nincsen súlya. Magában véve az a körülmény, hogy az alperes szerinte, legmegfelelőbben gazdálkodik és hogy 1921. óta semmit se adott el, a fent megállapított tényekre tekintettel, még nem ad elegendő alapot arra a következtetésre, hogy" az alperesnek az oktalan és haszontalan költekezésre való hajlama megszűnt és hogy nincs szükség oly intézkedések megtételére, melyek az alperes tönkrejutásának megakadályozását célozzák. Mindezekből folyik, hogy a fellebbezési bíróság ítélete megfelel az anyagi jog szabályának, miért is az alperest alaptalannak bizonyult, felülvizsgálati kérelmével el kellett utasítani és őt az ezzel felmerült költség viselésére kellett kötelezni.