Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1928)

Magánjogi Döntvénytár. J 919. év május havában — amikor az örökhagyó az alperessel házasságot kötött — úgy a saját tulajdonában lévő ingatlanrészeket, mint a fentebbiek szerint tulajdonául a fiára, M. Mihály örökhagyóra hárult, de a felperes haszonélvezeti jogával terhelt ingatlanrészeket a gazdasági felszereléssel együtt gazdálkodás céljaira átadta a most nevezett fiának. Nem vitás, hogy az átadás idejében az átadott ingatlanokból 80 hold kiterjedésű zöld buzavetés volt, amelynek velőmagját — 30 q búzát — az 1918. őszén történt vetéskor a felperes adia. Nem vitás az sem, hogy a felperes által a fiának átadott földekből 2 hold hagymatermelés céljaira feles haszonra volt kiadva és hogy ennek a földnek a bevetéséhez szükséges dughagymát nem a felperes szolgáltatta. A perben foganatosított eskü alatti kihallgatása alkalmával a felperes maga adta elő azt, hogy fiának áz örökhagyónak haláláig vele közös háztartásban élt együtt, addig mindennel el volt látva és fiától a termést számon nem kérte. A zöld búzavetés és a felesre kiadott hagymaföld őt illető haszonvételének az átengedésével felperes a még csak a jövőben esetlegesen jelentkező anyagi előnyben részesítette ugyan az örökhagyót. Minthogy azonban a felperes nem kötötte ki azt, hogy az örökhagyó a szóban levő földek termésének eredményéről neki számot adjon, abból a körülményből, hogy a felperes utóbb még éveken át az örökhagyó háztartásában élt és tőle a földek jövedelmére vonatkozóan elszámolást nem követelt, arra kell okszerűen következtetni, hogy a felperes elfogadta azt, hogy a közös háztartásban élvezett ellátással az őt illető haszonvételek tekintetében ki van elégítve. Ennélfogva a felperes haszonvételek átengedéséből kifolyóan az örökhagyónak örökösével szemben ági vagyon megtérítéseként sem érvényesíthet igényt. Nem sértett ennélfogva a fellebbezési bíróság jogszabályt azzal, hogy a felperes részére a zöld búzavetés és hagymavetés értékét meg nem ítélte. Nincs megtámadva a fellebbezési bíróság ítéletének ez a ténymegállapítása, hogy a búzavetőmag és a gazdasági állalállomány értéke 1919. évi május havában — amikor a felperes a gazdaságot az örökhagyó részére átbocsálolta—összesen 25,250 koronát képviselt, amely összeg 5373 aranykoronával volt egyenértékű. Időközben pénzünk belső értéke rendkívüli mértékben leromlott. A pénzromlásnak ez a hátránya pedig az ellenérdekű felek között aránylagosan megosztandó.