Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XIX. kötet (Budapest, 1927)

76 Magánjogi Döntvénytár. kebelezhető s a főváros az ehhez szükséges hatósági engedélyt nem adja meg, mert 1917. május havában útszabályozás céljából az egész ingatían kisajátítását határozta el. Az tehát kétségleien, hogy a tulajdonjog bekebebelezésére alkalmas okirat kiadása az alperesek akaratán kívül eső s általuk el nem hárítható okból vált lehetetlenné. 1917. évi május hó előtt pedig alperesek a parcellázást foganatosítani kötelesek nem voltak, mert felperesek az alperesek jogelődeivel az adásvételi szerződést még 1913. évi augusztus hó 28-án megkötötték ugyan, de a szerződés tartalma szerint kifejezetten tudomásul vették, hogy az eladók a parcellázási tervekel csak a szerződés aláírása után fogják a fővárosnak jóváhagyás végett bemutatni s maguk sem állítják, hogy a bemutatás határidőhöz volt kötve. Ugyancsak az adásvételi szerződés tartalma szerint pedig az eladók a tulajdonjog bekebelezésére alkalmas okiratot csak a vételár teljes lefizetése után voltak kötelesek felpereseknek adni. Alperesek illetve jogelődeik tehát csak arra voltak kötelesek, hogy a parcellázási terveket a fővárosnak oly időben mutassák be jóváhagyás végett, hogy a jóváhagyás még a vételár teljes kifizetése előtt megtörténjék. A megállapított tényállás szerint továbbá felperesek a szerződés megkötésekor hátralékban maradt vételárt 1914. évi november hó 20. napjától kezdődően minden év novemher hó 20. napján esedékes részletekben, 10 év alatt voltak kötelesek megfizetni s a részletfizetéseket nem teljesítették, hanem az egész hátralékos vételárt 1919. év november havában fizették ki, illetve helyezték bírói letétbe. Felperesek a moratóriumi rendeletek intézkedései szerint nem voltak ugyan kötelesek a fizetéseket a szerződésben meghatározott időben teljesíteni s ennek folytán őket késedelem nem terhelte, de ugyancsak a moratóriumi rendeleteknek a kétoldalú szerződések teljesítésére vonatkozó rendelkezése szerint, minthogy a halasztás kedvezményét igénybe vették, teljesítést alperesektől illetve jogelődeiktől ők sem követelhettek. Alperesek illetve jogelődeik tehát 1919. év november haváig, ameddig felperesek a moratóriumot igénybevették, a parcellázási terveket jóváhagyás végett a fővároshoz még abban az esetben sem voltak kötelesek bemutatni, ha arra őket a felperesekkel kötött szerződés különben kötelezte volna. Minthogy ezek szerint az alpereseket terhelő szolgáltatás teljesítése nem az alperesek hibájából s nem á teljesítési idő után vált lehetetlenné, helyes a fellebbezési bíróságnak az a döntése, hogy felperesek alperesektől a szolgáltatás lehetetlenülése folytán nem kártérítést, hanem az előbbi állapot helyreállítását jogosítottak követelni. Alperesek attól az időtől kezdve, mikor a főváros a felperesek-