Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVIII. kötet (Budapest, 1926)

34 Magánjogi Döntvénytár. A kir. Kúria 1924. évi április 2-án P. VI. 2677—23/4923. szám alatt hozott ítéletében a felperest felülvizsgálati kérelmével elutasította és magáévá tette a fellebbezési bíróságnak azt az álláspontját, mely szerint a felperes által hivatkozott kétrendbeli okiratok sem külön-külön, sem egybevetve nem felelnek meg azoknak a kellékeknek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az ingatlan adásvevési szerződést a 4420/1918. M. E. számú rendelet 1. §. első bekezdése és ugyané §. harmadik bekezdése szerint okiratba foglaltnak lehessen tekinteni. Kifejtette a kir. Kúria, hogy téves a felperesnek az az álláspontja, mintha a vételi szerződés minden esetben azonnal létrejönne, mihelyt a felek a vétel tárgyára és az arra nézve megegyeztek, mert ez a megegyezés az ügyletnek ugyan minden esetben szükséges, de nem minden esetben elegendő kelléke és így különösen ingatlanok vételénél egyéb lényeges körülményekre vonatkozó megállapodások is szükségesek lehetnek, amelyek bekövetkezte előtt az ügylet létrejöttnek nem tekinthető. A kérdéses esetben azonban még a vétel tárgyára és a vételárra vonatkozó megegyezés sincsen kellőképpen okiratba foglalva. 2. A ?Fischer Vacuum r.-t.» felperes megvette Tóth György és neje Bonka Mária alperesektől ezeknek pestszentlőrinci 2027. sz. tkvi betétben foglalt ingatlanát 500,000 koronáért és erről az alperesekhez az 1922. évi március G-án kelt levelet intézte, amelyet azonban a felperes cégnek csak egy igazgatósági tagja írt alá, holott az érvényes cégjegyzéshez két cégtag cégjegyzése szükséges, az alperesek pedig ugyancsak 1922. március 6-án egy a felperes által hozzájuk intézett ennek a levélnek másolatát tartalmazó ellenlevelet adtak ál a felperesnek, amelynek befejező záradékában kijelentették, hogy a levél tartalmát magukra kötelező erejűnek elfogadják s hogy az alperesek 1922. évi március 9. napján a 200,000 K foglalót a felperestől felvették. Az alperesek visszaadták a felperesnek a foglalót, az adásvételt nem állták, mire a felperes a 200,000 K foglaló kétszerese iránt perelte az alpereseket. A pestvidéki kir. törvényszék az 1922. évi szeptember 9-én P. IV. 6447—4/1922. sz. a. ítéletével a keresetet elutasította. Ezt az ítéletet a felperes fellebbezése folytán a budapesti kir. ítélőtábla 1923. évi február 14-én 12. P. 11,115— 7/1922. sz. a. hozott ítéletével helybenhagyta, mert a peresfelek között érvényes jogügylet nem jött létre. Az ingatlanok elidegenítésére vonatkozó jogügylet érvényességéhez ugyanis a 4420/1918. M. E. sz. a. kibocsátott rendelet értelmében a jogügylet írásbafoglalása szükséges. A jogügylet okiratba foglaltnak pedig csak abban az esetben tekinthető, ha a felvett okirat a felek által jogérvényesen aláíratott és a szerződő felek által megkötni szándékolt jogügylet minden lényeges tartalmára vonatkozóan létrejött megállapodást magában foglalja. Az adott esetben a felek állal kötni szándékolt jogügylet ingatlan adásvételére vonatkozott. A szerződő felek nyilatkozataikat különkülön foglalták írásba s ezek közül a felperes nyilatkozatát tartalmazó, az alperesekhez intézett levelet a felperes részvénytársaságnak csak egy igazgatósági tagja írván alá, az ekként jogérvényesen alá nem irt, a felperest nem kötelező, általa tetszése szerint kifogásolható irat a 4420/1918. M. E. sz. rendelet által az ingatlant elidegenítő jogügylet érvényességéhez megkívánt okiratnak nem tekinthető. Az alperesek által a felpereshez intézett levél pedig csak az alperesek egyoldalú nyilatkozatát tartalmazván, a 4420/1918. M. E. sz. rendelet által előírt okirat kellékének egymagában meg nem felel, mert hiányzik belőle a felperes nyilatkozata, s ezzel az akaratmegegyezés létrejöttének bizonyítása, ami pedig minden kétoldalú jogügylet érvényes megkötésének lényeges kelléke. De ezenkívül úgy a felperes, mint az alperes leveléből hiányzik az intézkedés arra vonatkozóan, hogy az elidegeníteni szándékolt ingatlant a felperes mikor veheti birtokba s az alperesek mikor kötelesek azt a felperesnek birtokába bocsátani. A kir. Kúria 1924. évi április 29-én P. VI. 3675—10/1923. sz. a. ítéletével a felperes felülvizsgálati kérelmét elutasította és ítéleti indokaiban kifejtette, hogy az ingatlan elidegenítését tárgyazó ügyletnek lényeges eleme a felek-