Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVIII. kötet (Budapest, 1926)

Magánjogi Döntvénytár. 29 ban is irányadó ténymegállapítása szerint a hagyaték értéke az örökhagyónak az 1918. június 28. napján történt elhalálozásakor 18,000 K volt, ami az akkori értékviszonyok szerint megközelítő pontossággal 782ü aranykoronának felelt meg. Ez, minthogy az alperesek nem éltek felülvizsgálati panasszal amiatt, hogy a fellebbezési bíróság hagyatéki teher címén levonásba mitsem helyezett, egészben szolgál a kötelesrész kiszabásának alapjául. 7820 aranykorona értékéből a felperesek törvényes örökrésze annak 1 t-e, 19o6-50 aranykorona, kötelesrésze pedig ennek fele, 978-2o aranykorona volna, ami az aranykoronának a közadótartozások lerovására hivatalosan megállapított átszámítási kulcsa szerint 10.030,250 K-nak felelne meg. Tekintettel azonban arra, hogy az ingatlanoknak, amikből a hagyaték túlnyomó részben áll, az értéke a pénz értékcsökkenésének arányában általában nem emelkedett s méltányos, hogy a gazdasági viszonyok változásából, mint tőlük független körülményből eredő kockázatot az ellenérdekű lelek megosztva viseljék, a kir. Kúria úgy találta, hogy ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével a felperesek kötelesrészét 050 aranykoronának megfelelő összegben kell megállapítani, amely a teljesítés idejében irányadó átszámítási kulcs szerint a forgalomban lévő pénznemben fizetendő. Egyszersmind, minthogy a kötelezettség mérve még ily mérséklés mellett is, különösen a nehéz hitelviszonyokra tekintettel, a kötelezettre oly súlyos terhet jelenthet, hogy a 15 napi határidőn belül való teljesítés vagyoni romlásával járhatna, részére a részletekben való fizetést megengedte s az egyes részletek lerovására is méltányosan hosszabb határidőket engedélyezett. Továbbá kamatot is csak az ítélet meghozatalának napjától ítélt meg, mert a követelés átértékelésével a felperesekel a már lejárt kamatkövetelésre nézve kielégítetteknek tekinti és a megítélt kamatot is az 1923: XXXIX. t.-c. 2. §-ának második bekezdése és 3. §-a alapján, minthogy a kötelesrész összege bírói megállapítástól függött, az alperesek tehát rosszhiszemű késedelmezőknek nem tekinthetők, mérsékelten 8%-ban állapította meg. = A kötelesrész címén az örökös és a megajándékozott ellen támasztolt követelések elbírálását a kir. Kúria évek óta függőben tartotta, míg az átértékelés kérdése ez irányban is meg nem érlelődik. Most bekövetkezett a Kúria várvavárt döntése. Egyszerre több hasonló döntést közlünk, mert mindegyik a részletekben eltérő értékes fejtegetéseket tűntet fel. Az ítéletekből kitűnik, hogy a Kúria főleg azért nem vette alapul a hagyaték vagy ajándék jelenlegi értékét, mert ez feloldást, új értékmegállapítást stb. tett volna szükségessé. Viszont a Kúria az esetek túlnyomó részében nem ítélte meg a kötelesrész aranyalapját a maga egészében (kivétel pl. a III. a. 3908/1921. sz.). Ez a mérséklés helyes alapját épen az értékelés hozzávetőleges módjában s abban leli, hogy az ingatlan értékek nem emelkedtek mindig az aranyértéknek megfelelően. Meggyőzően fejti ki a Kúria, miért ragaszkodik a kötelesrész pénzbeli kielégítéséhez; a kielégítési összeg aránylagos csökkentése a mai nehéz hitelviszonyok közt azért is szükséges, mert a hagyaték túlságos megterhelése újból csak a gazdasági egységek felbontására vezetne. Staud (Mjog Tára VI. H. sz.j a kötefesrészi döntések bírálatában, mind e szempontokat nem veszi figyelembe, nyilván azért, mert az ítéletek hiteles szövege akkor még nem volt ismeretes. Az viszont, hogy a pénzromlás következményeit részben a pénzhitelező is viselje, megfelel a Kúria által máskor is mérlegelt annak a szempontnak, hogy a pénztőke a hitelezőnél sem lelt volna szükségkép megóva az elértéktelenedés ellen (v. ö. fent 10. és-