Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVII. kötet (Budapest, 1925)

Magánjogi Döntvénytár. 39 Zsigmondné) ebben a megállapodásban nem vett részt s ahhoz utólag sem járult hozzá, amiből következik, hogy ő a kereseti ingatlanoknak tulajdonául bejegyzett részét a szóbanforgó megegyezésre való tekintet nélkül jogosan megszerezhette s azokra a felperesekkel való közösséget csak abban az esetben tartoznék elismerni, ha az elsőrendű alperes az ingatlanokat a felperesek vitatott jogának a kijátszása céljából szerezte volna, ezen feltételek azonhan nincsenek megállapítva, de meg sem állapíthatók. A dolog ilyen állásában a másodrendű alperes szerzését akkor is jogosnak kellene elismerni, ha neki a felperesek és az elsőrendű alperes között létrejött megállapodásról tudomása volt volna, mert ezen megállapodás szerint elsőrendű alperes nem volt köteles a szóbanforgó ingatlanokat megszerezni, ezekből annyit szerezhetett meg, amennyit akart és a megállapodásnak legfeljebb azokra az ingatlanokra lehetne hatálya, amelyeket ő szerzett meg. Ezeknél fogva s az ítéletében ide vonatkozóan helyesen felhozott okoknál fogva a fellebbezési bíróság nem sértett jogszabályt akkor, amikor a felpereseket a másodrendű alperes elleni keresetükkel elutasította. De alaptalan a felpereseknek az a panasza is, hogy a fellebbezési bíróság jogszabálysértéssel állapította meg a gazdasági lehetetlenülés fennforgását. A megállapított ítéleti tényállás szerint u. i. a felperesek és az elsőrendű alperes között 1909. december hó 4. napján az a megállapodás jött létre, hogy, amennyiben a szerződő felek valamelyike a Budapest főváros pesti részének 12,350. számú telekkönyvi betétében 7994 5. hrsz. a. felvett ingatlannak valamely részét a tulajdonostársaktól megveszi, a megvett rész néhai J. Sándor gyermekeinek és P. Zsigmond elsőrendű alperesnek közös tulajdona lesz s a vételárat a vevővel elszámolják. Ehhez képest az elsőrendű alperes az általa tulajdonostársaitél megvett ingatlanjutalékok felét csak a vételár megfelelő része ellenében tartozott a felpereseknek átengedni, kötelezettségének teljesítése tehát a felperesek részéről való viszontszolgáltatástól függött és a vételár elszámolandó volt. A per adatai szerint a vételár elszámolva és megállapítva nem volt s felperesek e per során csupán azt az összeget kívánják elszámolni, illetve az alpereseknek vételárként megtéríteni, amelyet alperesek még a szerzésnek idejében, vagyis 1909. és 1910-ben fizettek. A dolog ilyen állásában elsőrendű alperes jogszerűen tagadhatja meg a teljesítést és pedig nemcsak azért, mert felperesek nem voltak jogosultak alperest bizonytalanságban hagyni aziránt, hogy ők fogják-e és mikor érvényesíteni a megállapodásból folyó jogukat és nemcsak azért, mert elsőrendű felperes 1910. november 20-ikáról kelt leveléből megállapítható, hogy ő nem kívánta az elsőrendű alperes által már addig megszerzett ingatlanokra a közösséget, sőt még a maga ingatlanrészét is elsőrendű alperesnek kívánta eladni s így ő a közösségre vonatkozó megállapodástól elállottnak is tekintendő, hanem a fennforgó gazdasági lehetetlenülés okából is. A felperesek u. i. a megfelelő vételárat az elsőrendű alperesnek sem ki nem fizették, sem pedig részére bírói letétbe nem helyezték; már pedig köztudomású, hogy időközben az ingatlanok értékében és a pénz