Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVII. kötet (Budapest, 1925)

Magánjogi Döntvénytár. 79 is, ellenkező kikötés hiányában, egyedül őket terheli, mert ők rendelkeztek az ellenértéket levő ingatlannal és mert az ingatlannak a valuta leromlásával természetszerűen együlljáró áremelkedés előnye is az ő javukra esik; és végül, meri csak nekik állott módjukban az alperesi a valuta leromlásából érhető értékveszteségtől megóvni, ezt a kárt tőle elhárítani, ami pedig a kötelességük is volt, mert nyilván tudhatták, hogy az eladó, amikor bensőleg valóságos értéket szolgáltatott az ingatlanban, ennek ellenében valóságos, vagyis annyit érő készpénzt akart kapni. Ehhez képest a felperesek a fizetés felajánlásakor s a vételárnak bírói letétbe helyezésekor a vételárt s egyúttal azt az érdekveszteséget is tartoztak volna felajánlani, illetve bírói letétbe helyezni, amely annál fogva állott be, hogy a vételárnak a szerződés kötése idejében volt értéke a pénzérték időközben beállott igen nagy csökkenése folytán leromlott, az ellenértékül szolgáló ingatlan belső értékállaga pedig nem változott. Áll mindez nemcsak a gazdasági körülményeknek, hanem annak a tekintetbevételével is, hogy az ellenkező felfogás a felek viszonos érdekei kölcsönös és egyenlő megvédésében álló követelményébe, valamint az ügyletkötés céljába és a felek eredeti szándékába, végső eredményben az osztó igazságban gyökerező jog alapeszméjébe is ütköznék annálfogva, mert ellenkező ok hiányában azt kell feltenni, hogy az ügyletkötő felek jóhiszeműségét és ennek alapján a viszonosságot, a kölcsönös érdekek teljes és valóságos kiegyenlítéséi s ennél az akkori fizetési eszköz akkori benső értékét tartották szem előtt s akarták megvalósítani. Az ellenkező felfogás mellett ugyanis lehető volna, hogy az eladó hatalmi körén kívül, tehát hibája nélkül beállott gazdasági eltolódások folytán felette érzékenyen károsodna, a vevő pediií minden érdem és minden alap nélkül aránytalanul nagy előnyhöz jutna az eladó rovására akkor, amikor azt nemcsak lehet, de kell is feltenni, hogy a felek ügyletkötésének nemcsak célja, hanem lényeges feltétele is: az érdekek jóhiszemű kölcsönössége és valóságos kicserélése, tehát valóságos és anyagi érdekkiegyenlítés volt. Ha tehát az ügyletkötésnek ez az alapja és célja a valuta leromlása folytán megdőlt, illetve meghiúsult, nem lehet az osztó igazsággal összeegyeztetni, hogy ennek káros következményeit csak a vétlen féí, az eladó \iselje akkor, amikor a vevő a vétel tárgyában reális és emelkedő értékkel rendelkezik. Ehhez képest az osztó igazság követelményét az arra megfelelő módon megvalósítani szükséges, annyival inkább, mert ezt semmiféle tételes rendelkezés nem tiltja és nem gátolja. Ebből a szempontból célravezetőnek nem jelentkezik más, mint hogy a vevő a fizetés idejében érdekkiegyenlítésképen vagy azt az értékkülönbözetet is