Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVI. kötet (Budapest, 1924)

11 Magánjogi Döntvénytár. ulán, kamat nem volt megítélhető, a teljesítésre kitűzött határ­időn túl azonban természetesen ez után az összeg után is fize­tendő lesz késedelmi kamat a teljesítés mulasztása esetén. = L. az 50. és 61. sz. esetet. 61. Oly esetben, midőn a kötelezettségvállalás és a teljesítés időpontjai között az adásvétel tárgyá­nak árában az előre nem láthatott, de a változott gazdasági viszonyok következtében beállott pénz­elértéktelenedés folytán lényeges eltolódások követ­keznek be, a vevő az ügylet teljesítését nem kö­vetelheti. Tr, , (Kúria 1923. máj. 11. P. V. 6938 1922. sz.) Indokok: Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsősorban azt teszi panasz tárgyává, hogy a fellebbezési bíróság figyelmen kívül hagyta a 4420/1918. M. E. sz. rendeletre alapított azt a védekezését, amely szerint a kereset alapjául vett s A) alatt má­solatban, utóbb G) alatt eredetben is bemutatott okirat a hivatko­zott rendelet követelményeinek meg nem felel, s hogy ekként a keresetileg érvényesíteni kivánt adásvételi ügylet felek között jog­hatályosan létre sem jött. Ez a panasz alaptalan azért, mert a jelzett okiratokat vizs­gálva a kir. Kúria úgy találta, hogy azok magukban foglalják mindama kellékeket, amelyeket a fentebb hivatkozott kormány­hatósági rendelet az ingatlan elidegenítését tárgyazó jogügylet érvényessége szempontjából megkövetel, ennélfogva a szóbanforgó adásvételi ügyletet érvényesen létrejöttnek kellett tekinteni. Ennek ellenére a felülvizsgálati kérelemnek helyt adva a fellebbezési bíróság ítéletének megváltoztatása mellett a felperes keresetével elutasítani kellett; mert az állandó bírói gyakorlat által követelt jogszabály értelmében oly esetben, amidőn a köte­lezettségvállalás és a teljesítés időpontjai között az adásvétel tárgyának árában az előre nem láthatott, de a változott gazdasági viszonyok következtében beállott pénzelértéktelenedés folytán lényeges eltolódások következnek be, a vevő az ügylet teljesíté­sét nem követelheti. Már pedig a jelen esetben tényként állapít­tatott meg, hogy a vevő felperes a vételárhátralékot 1921. dec. végével, illetve a kapott haladék folytán legkésőbb 1922. jan. 12-ig kifizetni tartozott. Ennek a kötelezettségének azonban felhívás da­cára késedelmesen csak 1922. ápr. 4-én tett eleget akként, hogv a 19,268 K vételárhátralékot bírói letétbe helyezte. Minthogy pedig a becsatolt s 1922. jún. 9-ről keltezett és

Next

/
Thumbnails
Contents