Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XVI. kötet (Budapest, 1924)

142 Magánjogi Döntvénytár. A meg nem támadott irányadó tényállás szerint azonban az 1918. évi október hó 16-án tengelyen beszállított 1 drb 170 kg súlyú teljesen kihízott s levágás és közfogyasztásra alkalmas s az alperes lakására Dombóvárra befuvarozott sertésnek elhullását az a körülmény idézte elő, hogy a felperesi megbízott figyelmeztetése ellenére az alperes abból az okból, mert már aznap vágott sertést és húskészletét szaporítani nem kívánta, a túl hízás folytán fulladozó állapotban beérkezett sertést a beszállítás után még aznap le nem vágta és így az fulladás következtében még azon éjjel elhullott. Az ekként az alperes mulasztása folytán beállottnak tekintendő s azzal ebből folyólag okozati összefüggésben álló elhullásért az alperes kártérítési felelősségének megállapítása jogszerű alapon történt. A kártérítési felelősség maga az eredeti állapotba való viszszahelyezés elvéből folyólag a visszaadni kötelezett s a beszállított hízott sertések élősúlya után 40%-ban meghatározott és így egyedileg megjelöltnek tekintendő fehérárú mennyiségnek megfelelőleg a felperes által rendes forgalmi árúval helyettesítendőleg is elfogadott, sőt ekként követelt fehérárú természetben való szolgáltatására is kiterjeszthetőnek és kiterjedőnek lévén tekintendő, nem sértett anyagjogi jogszabályt a fellebbezési bíróság, midőn az alperest kártérítésül a sertés 170 kg élősúlya után 63 kg rendes forgalmi fehérárú természetbeni kiszolgáltatására kötelezte és a meg nem támadott irányadó tényállás szerint az alperes az ekként kiszolgáltatandó fehérárúnak az ellenértékét is megkapván és elfogadván s az 1919. márc. havában történt végleges leszámoláskor csupán a kiszolgáltatási kötelezettség fennállása maga maradván vitás a felek között s ennek elintézése végett a felperesi megbízott által közvetlen a felpereshez utasított alperes felhívás ellenére nem jelentkezvén, ebbeli mulasztásából folyólag a kártérítési kötelezettséget magát anyagjogi jogszabály sértése nélkül tekintette a fellebbezési bíróság a kereset megindításával a követelés misége és mérve tekintetében is teljes bizonyosságra jutottnak és hozottnak és így anyagjogi jogszabály sértése nélkül állapította meg azt is a fellebbezési bíróság, hogy a felperest a fehérárú ki nem szolgáltatása esetén készpénz ellenérték fejében járó kártérítésként annak a kereset beadásakor létezett rendes piaci ára illeti meg. = Ad I. Világos kifejezése annak, hogy szerződés teljesítése körül alkalmazott személy vétkességeért az adós nemcsak a 84. sz. TÜH értelmében (Mjogi Dtár XI. 52.), hanem feltétlenül felelős fptk. tvjav. 907. §.); ugyanígy már helyesen Mjogi Dtár X. 17.; u. ö. Mjogi Dtár XV. 40., XIH. 93. sz. — Ad II. Fajlagos kártérítésről: Grosschmid (Zsögöd) Fejezetek I. (2. kiad.) 687., II. 1202. 1.