Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XV. kötet (Budapest, 1923)

Mltyáiijuyi Üunlvényliír 131 avulási) és a pénzelértéktelenedés figyelembevételével a haszonbérlet megszűnte­kor megvolt értéket jelenii ki irányadónak. 88. .4 vételi jognak abból a jogi természetéből, hogy az lényegileg eladási ajánlat és hogy a vételár bizo­nyos időpontig előre meg van határozva, következik az az okszerű előfeltétel, hogy mindkét félnek le­kötelezése attól van függővé téve, hogy az előre meghatározott időtartamon belől a kialkudott érdek­kiegyenlítés ugyanaz maradjon. (Kúria 1922. máj. 19. P. III. 5021,1921. sz.) A kir. Kúria: Felperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. Indokok : A nem vitás tényállás szerint felperes az 1915. évi augusztus 20-án létrejött A) alatli bérleti szerződés szerint al­perestől a szerződésben körülírt házastelkét az 1915. évi novem­ber 1-től 1925. évi november l-ig terjedő tíz évre bérbevette, amely szerződés 10. pontja szerint alperes a bérelt ingatlanra vonatkozóan felperes részére a vételi jogot (optio) oly módon biztosította, hogy felperes a bérelt ingatlan tulajdonát az említett pontban körülírt feltételek mellett 208,240 K vételár lefizetése mellett a bérlet tartama alatt bármikor megszerezheti. Felperes a vételi jogot 1920. február elején gyakorolta s a szerződésben meghatározott vételárt az alperesnek az ingatlan átengedése elle­nében felajánlotta. Alperes a kereset elutasítását kérte azon az alapon, hogy a bérleti szerződés megkötése óta eltelt hosszabb idő alatt beállolt, a szerződéskötésekor a felek állal előre nem láthatott rendkívüli \iszonyok nevezetesen a világháború elvesztése és a forradalmak következtében pénzünk oly nagymérvű értékcsökkenést szenve­dett s másrészről az ingatlanok értéke oly nagy fokban emel­kedett, hogy a szerződés teljesítése most már az alperes vagyoni romlását idézné elő. Állította alperes, hogy a pertárgyát tevő ingat­lan az A) alatti szerződésben meghatározott vételárat többszörö­sen meghaladó forgalmi értékkel bír jelenleg. Az alsóbíróságok a felperest keresetével az alperes védeke­zése alapján elutasították. A felperes felülvizsgálati kérelmében azt panaszolja, hogy a fellebbezési bíróság ítéleti döntésével megsértette azt az anyagi jogszabályt, hogy a hitelező az adóstól az érvényesség tekinteté­9*

Next

/
Thumbnails
Contents