Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XV. kötet (Budapest, 1923)

124 Magánjogi Döntvénytár. betétben felvett ingatlanok kiadását és elvont hasznok megtérítését kérte az ingatlanokat birtokban tartó alperesektől azon az alapon, mert őt mint az ingatlanok telekkönyvi tulajdonosát, az ingatlanok birtoka is megilleti, s alpereseknek nincs semmi jogszerű igényük az ingatlanok birtokára. Alperesek azért kérték a felperes elutasítását, mert az az adásvételi jogügylet, amelynek alapján felperes tulajdonjoga a telekkönyvbe bejegyeztetett, csak színlegesen jött létre a felperes mint vevő s az alperesek jogelőde néhai U. Szávó, mint eladó között azért, hogy az utóbbi az időközben elhalt neje szül. P. Milica által ellene női tartásdíj fejében támasztott követelés érvényesítése elől vagyonát megmentse; a felperes ekként az ingatlannak nem valóságos tulajdonosa, s annak tulajdonosa azután is U. Szávó maradt, akinek birtoklását alperesek, mint annak özvegye, s illetőleg gyermekei jogszerűen folytatják. A fellebbezési bíróság alpereseket az ingatlan kiadására és elvont hasznok fizetésére kötelezte. Ezt a marasztaló ítéletet az alperesek felülvizsgálattal támadták meg azon az alapon, mert a fellebbezési bíróság helytelen következtetéssel állapította meg azt, hogy az említett adásvételi ügylet nem volt színleges. A kir. Kúria úgy találta, hogy alperesek felülvizsgálati panasza alapos. A fellebbezési bíróság ugyanis tényként állapította meg, hogy: dacára az ingatlan adásvételéről még 1895. május 28-án kiállított szerződésnek és az ingatlan tulajdonjoga telekkönyvi bekebeleztetésének, az átruházó U. Szávó, az ingatlanok tényleges birtokában maradt egész elhalálozásáig, amely elhalálozás a tényállás szerint 1919. május 22-én történt, hogy U. Szávó az ingatlanokat az átruházás dacára is mindig a sajátjának tartotta s az ügyletet abból az okból kötöttnek állította, hogy első nejével való pereskedése miatt vagyonát a saját részére megmentse, hogy továbbá maga a felperes is beismerte tanuk előtt, miszerint a vagyonátruházás közte és fivére között csak színleges volt, hogy Dunaszekcső községben a közhit szerint mindig U. Szávót tartották az ingatlanok tulajdonosának, hogy továbbá 1907. évben a 2A telek ingatlant F. F.-nek U. Szávó adta haszonbérbe és a haszonbért is neki fizette a most nevezett haszonbérlő, s hogy végül a szerződésben kikötött vételár tényleges kifizetése meg nem történt, sem pedig a szerződés szerint a vevő felperes által átvállalt terhekről s a vevő által a szerződés alapján teljesített fizetésekről az ügyielkötő felek egymással el nem számoltak. Mindezekből a megállapított, felülvizsgálattal meg nem támadott tényekből a felülvizsgálati bíróság meggyőződése szerint