Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XIV. kötet (Budapest, 1922)

22 Magánjogi Döntvénytár. további tárgyalás és ítélethozatal végett a fellebbezési bírósághoz visszautasítja. Indokok: Á fellebbezési bíróság felek egyező előadása alapján tényállásként állapította meg, hogy felperes, akinek férje hadifogságban van, N. T. János elsőrendű alperessel szerelmi viszonyt folytatott, az A) alatt csatolt 1919. december 12. napján kelt és «adásvételi szerzŐdés»-nek címzett okirattal az abban körülírt ingatlanait erre az alperesre átruházta, majd összes ingóságaival együtt annak a szüleinél (másod- és harmadrendű alperesek) levő lakására költözött, együttlakásuk ideje alatt — 1920. január 12. napján — az ad 6. \. alatt csatolt és «közös nyilatkozat»-nak címzett okirat tartalma szerint személyi és vagyoni viszonyaikat akként rendezték, hogy míg a felperes által férje ellen indítandó házassági bontó per befejezést nyer, közös háztartásra és közös gazdálkodásra lépnek és a mindenikök külön jövedelméből szerzendő vagyonra nézve, amelyhez a kérdéses ingatlanok vételárának és a felveendő jelzálogkölcsön-összegnek jövedelméből szerzendő vagyont is számították, vagyonközösségre léptek, végül, hogy említett peresfeleknek ilyetén együttélése 1920. év farsang végéig tartott. A fellebbezési bíróság továbbá tényként állapította meg, hogy az átruházott ingatlanok értéke 28,000 — 29,000 K volt és hogy azok átruházásáért az elsőrendű alperes felperesnek 40nO K készpénzben kifizetett és azonkívül a felperes részére teljesített gazdasági munkák és fuvarozások értékét is elszámolták, végül, hogy elsőrendű alperes a reá átruházott ingatlanok tulajdonjogát nevére a telekkönyvbe bekebeleztette, az ingatlanokat pedig tényleges birtokába vette. Ez a tényállás — lényegében — megtámadva nincs és így a Pp. 534. §. értelmében itt is irányadó. Az előrebocsátott tényállásból — de felperesnek kereseti előadásából is — nyilvánvaló, hogy a felperes és elsőrendű alperes között létrejött A) /. alatti szerződés (adásvételi szerződés) a közfelfogás szerint a jó erkölcsökbe ütköző ágyassági viszony fenntartásának céljából lett megkötve és tényleg annak célját is szolgálta és így érvénytelen. . A kir. Kúriának újabbí állandó bírói gvakorlatában (lásd többek között a P. 111. 4903/1918. és P. II. 1919 1920. sz. ügyeket) is kifejezésre jutott jogszabály, hogy az ilyen erkölcstelen célzatú szerződésből származtatott, a teljesített szolgáltatás visszakövetelésére irányuló kereset csakis annyiban részesül bírói jogvédelemben, amennyiben az egyik fél által a másik fél részére teljesített szolgáltatás megtartásával a másik fél jogtalanul gazdagodnék.