Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XIII. kötet (Budapest, 1921)
4:2 Magánjogi Döntvénytár. amidőn az alperes elállásának jogosságát megállapította és felperest keresetével elutasította. = A döntés a ptk. tvjav. (biz. szöv.) 766. i-ának t(iváljbffjle<ziós«', 35. Megállapítható a gazdasági lehetetlenülés a háború alatt kötőit szerződésre nézve is, ha a szerződés megkötése óta a háborús viszonyok következtében a gazdasági helyzetben oly rosszabbodás állott be. amelyet a szerződő felek kellő gondosság mellett sem láthatlak előre, és amelynél fogva a szerződés teljesítése az egyik félnél aránytalan vagyoni hasznot, a másik félnek pedig vagyoni romlását okozná. (Kúria 1918. dec. 1-2. P. II. 4449/1918. sz.) A Kúria: Az alperes felülvizsgálati kérelme következtében a fellebbezési bíróság ítéletét megváltoztatja, a felperest keresetével elutasítja. indokok: ... Alapos azonban az alperesnek — a szerződésnek a gazdasági leheletlenülés okából való nem leljesíthetésére vonatkozó panasza. Igaz ugyan, hogy az alperes 1917. ináre. 3-án felpereshez benyújtott ajánlatát- már a háborús gazdasági helyzet előrehaladott állapotában tette és abban rámutat a háború okozta áringadozásokra is: ennek dacára még sem lehet elzárkózni annak mérlegelése elől, hogy a folyamaiban volt világháború oly rendkívüli és mélyrehaló változásokat idézett elő a gazdasági viszonyokban, amelyeket előrelátni a legnagyobb gondosság és körültekintéssel sem lehetett. Igazolja ezt a fellebbezési tárgyaláson csatolt helyhatósági bizonylat is, amely szerint Sz—n egy liter tejnek 1917. nov. havában házhoz szállítva 1 Iv 20 f volt az ára, holott ez azon év ápril havában 56 f volt, eszerint a félévi áremelkedés a 100 percentet is meghaladta. Ez a rendkívüli áremelkedés — a mull és folyó évben köztudomás szerint beállolt takarmányhiány. az állalállománynak háborús csökkenése és a szállítási és munkaviszonyok rosszabbodása miatt — országszerte nagyobb arányokat öltölt és jelenté-