Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XIII. kötet (Budapest, 1921)

Magánja ff i Doni vén ytár "27 A Kúria: A fellebbezési bírósági ítéletnek részben való megváltoztatásával kimondja, hogy alperesnek (Máv.) joga van az özvegy és a kiskorúak részére folyósított vagy ezután folyósítandó katonai nyugellátás címén megállapított összegeket az általa fize­tett járadékba beszámítani. Indokok: Mivel nem vitás, hogy néh. H. Mátyás katonai szolgálat közben szenvedte ;i halálos vasúti balesetet, ily esetben pedig a fennálló vonatkozó törvények érteimébén hátramaradott­jainak katonai nyugellátásához lehet igén>e. ;i kártérítésre igé­nyel bíró pedig mindannak beszámítását köteles tűrni, amivel a kára intézményesen csökken, a felperes kárának kisebbedését szolgáló katonai nyugellátás beszámításának kimondására akadály annak dacára sem forog fenn. hogy annak összege ez' idő sze­rint még nem ismeretes. * * „ = C-onipensatiu lucri et darani, Grosschmid Fejezetek L üli. §. II. al­jegyz.; I. egyúttal e köv. M. sz. esetet If. alatt. 21 j 1. Törvény szerint elsősorban az atya kötetes eltartani vagyontalan és keresetképtelen gyermekét •és csak ha az atya erre nem képes, vagy a távol­levő atya vagyonának jövedelme a gyermek eltar­tására nem elegendő, kötelezhető arra az anya, illetve annak a baleset következtében való elhalá­lozása folytán a vaspályavállalat. — - //. .4 sérült­ről a kiskorúra hárult vagyon jövedelme a vasút által szolgáltatandó tartásba beszámítandó. (Kúria 1916. október 16. P. VI. 3156 1918. sz.) Indokok : Felperes kártérítési igénvét az 1874: XVIII. t.-c.-re alapítja; ennek 2. §. 2. pontja csak olyan tartási és neveltetési költséget biztosít a jogosultnak, amely ezt a baleset folytán el­halt egyénnel szemben törvénynél vagy törvényes gyakorlatnál fogva megillette. A kiskorú felperes a baleset folytán életét veszített anyja elvesztése miatt követel tartást az alperestől, holott a megállapí­tott tényállás szerint a kiskorú felperes atyja életben, de orosz hadi fogságban van. (. .. Mint a fejben ...) Tehát az anyá-

Next

/
Thumbnails
Contents