Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)
Magánjogi Döntvénytár. 41 36. /. Az elsősorban kijelölt utóörökös birtokba lépésével a többi utóörökösneuezés hatályát veszti, akkor is, ha az egymásután következő sorban kijelölt ntóörökösök kortársak. — //. A kötelesrészre jogosult, aki kötelesrészénél többet kapott, de utóöröklési joggal terhelten, kövelelheti, hogy kötelesrésze ettől a tehertől mentesíttessék anélkül, hogy a kötelesrészét meghaladó többlelet elvesztené, hacsak a végrendelet a többletre nézve feltételül nem szabja, hogy a részesített kötelesrészi jogát ne érvényesítse. (Kúria 1914. szeptember 30. 4002/1914. P. sz. I. p. t.) A kir. Kúria: Mindkét alsóbíróság ítéletét részben megváltoztatja. Indokok: A másodbiróság helyesen értelmezte a végrendeletnek az utóöröklési :ogra vonatkozó rendelkezéseit, s helyesen mondta ki, hogy ifj. H. József és H. Ferenc illetőségére a felperesek által támasztott igény most már alaptalan, mert az elsősorban kijelölt utóörökös birtokba lépésével a többi utóörökösnevezés hatályát vesztette ; helyesen mondta ki ezt annál inkább, mert ezt a jogszabályt abban az esetben is alkalmazni kell, ha az egymásután következő ^sorban kijelölt utóörökösök kortársak. Nem osztja ellenben a kir. Kúria a másodbíróság álláspontját annyiban, amennyiben a felperesek utóöröklési jogát a H. Irén elsőrendű alperesre az örökhagyóról közvetlenül szállott egész egyharmad részre megállapította, tehát az ő kötelesrészét sem mentesítette az utóöröklési jogtól, mert az elsőrendű alperes, aki különben kötelesrészénél többet kapott, de utóöröklési joggal terhelten kapta, követelheti, hogy kötelesrésze ettől a tehertől mentesíttessék anélkül, hogy a kötelesrészét meghaladó többletet elvesztené, mert a végrendelet 7. pontja szerint csak arra az esetre vannak az örökössé kinevezett unokák kötelesrészre szorítva, ha a vagyon felosztását az ott meghatározott időpont előtt kérnék, amely eset azonban a felperesek javára rendelt utóöröklési joggal nem áll kapcsolatban; más megszorító intézkedés pedig a végrendeletben nincs. * ¥ = Ad l. A Dtár IV. folyam II. k. °2D(i. sz. eset azt az elvet csak arra az esetre mondta ki, ha az utóörökösök nem kortársak. L. még Dtár IV. folyam