Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)

16 Magánjogi Döntvénytár. az említett telekjegyzőkönyvben a 6757/tk. 1911. sz. a. kelt vég­zés következtében C) 2. sorszám alatt 41 K 72 f tőke és járu­lékai erejéig alperes javára bekebelezett végrehajtási zálogjog kitörlését jelen ítélet alapján hivatalból bekebelezni rendeli. indokok: Felperesek jogelődük birtoklását is beleszámítva a kereseti biriokjutalékot 32 évnél több idő óta békésen és sza­kadatlanul birtokolják, minélfogva felperesek ama jutalék tulajdon­jogát, amely részükre különben a 1-i kir. járásbíróság . . . sz. jogerős ítéletével meg is ítéltetett s a csatolt iratok tanúsága szerint javukra végrehajtás útján jelen per folyamán bekebelez­lelni is rendeltetett, megszerezték. Felperesek a perben elfoglalt jogi álláspontjukhoz képest azt vitatták ugyan, hogy a jelen perben alperes rosszhiszemű­ségének kérdése közömbös, ezen a m. kir. Kúria 55. sz. polg. döntvényére való tekintettel téves álláspontjuk hangoztatása mel­lett azonban keresetükben és a per során általuk előadottakban oly ténykörülmények is foglaltainak, amelyek alapján alperesnek a végrehajtási zálogjoga szerzésekor fennforgott rosszhiszeműsége megállapítható. Alperes nem tagadta felpereseknek azt az állítását, hogy a végrehajtást szenvedő elleni követelése ügyvédi képviseletből ered, már pedig az ügyvédnek képviseltje vagyoni viszonyairól módjá­ban és érdekében áll kellő tájékozást szerezni. A fennforgó esetben tehát alperes a legcsekélyebb gondos­ság kifejtése mellett tudomást szerezhetett arról, hogy a kereseti ingatlanjutalékot végrehajtást szenvedő 32 évet meghaladó időn belül soha sem bírta, hanem azl az elbirtoklási időn túl már mások birtokolják, amiből arra is kelleti, kövelkeztetnie, hogy a hosszas birtoklásnak jogos alapjának kellene lennie. Amennyiben pedig alperes ezt a gondosságot elmulasztotta, a telekkönyvben bizó jóhiszeműségére nem hivatkozhatik. — V. ö. 14. sz. 1G. A követelés elévülése csak érvéiujesíthelésének időpontjában kezdődik. (Kúria 1914. nov. 3. 974 1914. I>. M. V. p. t. sz.) A budapesti kir. tábla: Az elsőbíróság ítéletéi helyben­hagyja. indokok: A D) alatti örökeladási szerződés szerint H. l.-né

Next

/
Thumbnails
Contents