Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)

u Magánjogi Döntvénytár. tulajdonjog fenntartásával csupán használatul engedtetett át a fel­peres hitközségnek. Minthogy azonban alperes a bizonyítást ebben az irányban meg sem kísérelte és az alperes által vitatott tulaj­donjogfenntartást sem a per adatai, sem a beszerzett iratok egyébként sem támogatják, ennélfogva mindkét alsóbíróság ítéle­tének megváltoztatásával alperest a rendelkező rész értelmében marasztalni kellett. = V. ö. másfelől Mjogi Dtár IV. 138., IQCh 14. /. A jelzálogjog szerzőjének, aki nem tud a tulaj­doni bejegyzés érvénytelenségéről, ezt a nem tudá­sát nem teszi vétkessé az a körülmény, hogy a jel­zálogjog szerzése előtt nem kutatta, vájjon az elzá­logosító az ingatlannak birtokában van-e ? — //. Az a leghosszabb idő, mely alatt a kitörlési kereset harmadik jóhiszemű jogszenő ellen megindít­ható, 3 év, mely idő annak a kérvénynek a be­nyújtásától számítandó, melynek folytán a kitör­lendő bekebelezés rendeltetett. (Kúria 1914. október 13. 4923/1914. P. sz. V. p. t.) A kir. Kúria: A másodbírósági ítéletnek egyedül fellebbe­zett azt a részét, mely szerint felperes másod- és harmadrendű alperesek ellen irányuló keresetével elutasítlatolt, helybenhagyja. Indokok : A per adataiból kitűnően a felperest jogában köz­vetlenül az a tulajdonjogi bekebelezés sértette, mely az általa el nem adott 5/60-ad résznyi ingatlan hányad tekintetében B. 8. alatt F. Dávid javára történt. Az erre a bekebelezésre alapított további, B. 13. alatti tulaj­donjogi bekebelezést nyert elsőrendű alperes és annál inkább az utóbbi bekebelezésre alapított C. 7—9. alatti jelzáloiijogi bekebe­lezést nyert másod- és harmadrendű alperesek tehát leiperessel szemben harmadik jogszerző személyek. Mivel pedig felperes maga sem vitatta, hogy másod- és harmadrendű alperesek megtámadott jelzálogjoguk szerzésekor a jogelődjük, elsőrendű alperes javára B. 13. alatt történt tulaj­donjogi bekebelezés állítólagos érvénytelenségéről tudomással

Next

/
Thumbnails
Contents