Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)
Tartalommutató. X'-i Lap per útjára, mert az igény tisztábahozása d bűnvádi eljárás befejezését jelentékenyen késleltette volna 350 Vőrlési per. 14. II. Az a leghosszabb idő, mely alatt a kitörlési kereset harmadik jóhiszemű jogszerző ellen megindítható, 3 év, mely idő annak a kórvénynek a benyújtásától számítandó, melynek folytán a kitörlendő bekebelezés rendeltetett 14 48. II. Törlési perben nincs helye annak, hogy a pernyertes felperes a zálogjognak végrehajtás útján töröltetésére jogosíttassék fel, hanem csupán annak, hogy felperes a telekkönyvi hatóságnál az ítéletek alapján a zálogjog törlését kérhesse 55 93.1. A végrehajtási jog a végrehajtás foganatosítása óta letelt 32 évet meghaladó idő alatt az 1881: LX. tc. 23. §-ának második bekezdése értelmében elévülvén, ezzel a végrehajtás útján szerzett végrehajtási jelzálogjogok is megszűntek és ez alapon a tkvi rend. 155. §-a szerint,, törlési pernek van helye 101 207. Az érvénytelen bejegyzéssel jogaiban sértett telekkönyvi jogosultnak általános és különös jogutódját a telekkönyvi rendtartás 148. §-a alapján kifejlődött állandó bírói gyakorlat szerint a kereseti jog a törlési per megindítására nézve megilleti 219 208. III. A telekkönyvi rendtartás 148. §-a értelmében eredeti érvénytelenség miatt törlési keresetet a megtámadott bejegyzés által jogaiban sértett mindenik fél indíthat, tekintet nélkül arra, hogy bírt-e már nyílvánkönyvi joggal a bekebelezés előtt vagy sem? 221 317. IV. Az állandóan követett bírói gyakorlat szerint a telekkönyvi rendelet 148. §-a értelmében valamely bekebelezést érvénytelenség miatt megtámadni és annak kitörlését követelni csak az jogosult, akit a bekebelezés telekkönyvi jogaiban sértett 342 319. Ha a telekkönyvi bekebelezés alapjául szolgáló alapperbeli ítéletben valókul elfogadott tények valótlansága az újított perben bebizonyul, az azon tényállítások alapján hozott bírói ítéletből folyólag elrendelt telekkönyvi bejegyzés eredeti érvénytelenség okából lesz törlendő 346 321. Magában véve az a körülmény, hogy a telekkönyvi hatóság a vonatkozó eljárási szabályoknak az általános gyakorlattól eltérő értelmezése folytán rendelte el a jelzálogjognak a még le nem járt tartásdíj-részletek erejéig való telekkönyvi bejegyzését, az ekként bejegyzett jelzálog jogot anyagilag érvénytelenné nem teszi és nem szolgálhat alapul arra, hogy a bejegyzett jelzálogjognak eredeti érvénytelenség címén való kitörlése per útján szorgalmazható s kieszközölhető legyen 348 i^S 1 Jelzálogi' perT 261. II. A jelzálogos kereset telekkönyvi feljegyzésének a királyi Kúria 11. sz. polg. döntvénye ennek indokolása utolsó pontjából is kitetszőleg nem áll útjában 268 315. A jelzálogi keresetet meg lehet indítani az ellen is, akinek tulajdonjoga csupán elő van jegyezve 338 Já§ £ Perfeljegyzés. 28. A perfeljegyzés alapjául csak az eredeti kitörlési keresetnek felszerelt példánya szolgálhat, ellenben annak felzete alapján a telekkönyvi hatóság a perfeljegyzést helyesen el nem rendelheti 31