Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)

28 Magánjogi Döntvénytár. válthatóságát attól tételezi fel, hogy a szerződés alapján létesült-e 1848. előtt oly jogviszony, melyből az átengedett ingatlanra az osztott tulajdon ismérvei megállapíthatók, szóval ennek a jogviszonynak előfeltétele, hogy az ingatlan gazdasági használatra, határozatlan időre, meghatározott, tehát változatlan évi szolgálmány mellett a visszavételi jognak fenntartása nélkül oly módon engedtessék át, hogy a zsellér annak kihasználását gazdasági érdekeinek megfelelően, mint haszonvevő tulajdonos korlátlanul eszközölhesse és hogy ez a jogviszony ebben a terjedelemben a megváltási kereset beadása idején is fenálljon; min hogy a felhívott törvény 2. §-a a szolgálmány megvállhatóságát és ezzel kapcsolatban az ingatlannak teljes tulajdonul megszerzését kizárja az a körülmény, hogy ha 1848. évi január hó i. napja után az ingatlan haszonvételére nézve határozott időre, vagy a visszavétel jogának fenntartásával határozatlan időre szóló újabb szerződés költetett. A pernek fennebb ismertetett adatai szerint, a volt földesúr a kere-eti ingatlan iránt nem az egyes volt úrbéresekkel, hanem a peradatokból megállapíthatólag ezek nevében a volt úrbéres község elöljáróságával szerződött és amint felperesek a jelen per rendén előadták, az ingatlant nem változatlan szolgálmány mellett használták, hanem a földesúr a szolgálmányt időről-időre felemelte ; és a becsatolt haszonbéri szerződések szerint a földesúr az ingatlant 1857. év óta időnként részint a községi elöljáróságnak, részint másoknak változó bérfizetés mellett haszonbérbe adta és felperesek ehhez képest használták azt 1909. évi október hó 31. napjáig. Nyilvánvaló mindezekből, hogy a felperesek és az alperes közötti jogviszonyban az osztott tulajdonnak ismérvei fenn nem forognak és ha fennforognak is, ez a jogviszony 1848. év után kölött újabb szerződés rendén megszűnt és ennélfogva téves a fellebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a haszonbéri szerződések a perre döntő súllyal nem bírhatnak azért, hogy nem tartalmaznak magukban olynemű kijelentést, hogy felperesek 1848. év előtt állítólag szerzett és a felhívott törvény állal megengedett megváltási jogokról kifejezetten lemondottak; mert ezt a lemondást jogilag magában foglalja az a cselekvényük, hogy a kereseti ingatlant az 1857. év óta történt haszonbérbeadás után is bírták és használták. Másrészt a felhívott törvény 2. §-a a megváltásra a kereset beadásának idején volt tényleges birtokost jogosítja fel, a felperesek pedig a fennebbiek szerint 1909. évi október hó 31. napja óta a kereseti ingatlant nem birtokolják és így a keresetnek 1911. évi május hó 22-én történt beadása idején tényleg