Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)

38 Magánjogi Döntvénytár. tési keresetben többé kifogás alá nem eshetik, csak annyil jeleni, hogy a panaszolt cselekmény és ebből folyóan az állam felelőssége többé bizonyításra nem szorul s vita tárgyává nem tehető. Minthogy pedig az előbb kifejtettek szerint, a hatósági őrizetbe való vételt is magában foglaló biztosítási intézkedések tételére a halálesetfelvételt eszközlő közeget a konzuli bíráskodásnál törvényerejű eljárási szabályzat feljogosítja, azt pedig az alperes maga sem állilja, hogy a haláleset felvételére kiküldött Sch. V. konzuli közeg kifejezetten és egyenesen a biztosítási imézkedé sek foganatba vehetésétől eltiltatott, s ekként tőle a törvényerejű szabályzat által egyébként reá ruházott ez a jog- és hatáskör elvonatott s csak a puszta haláleset felvételére szoríttatott volna nyilvánvaló, hogy Sch. V. a kártalanítás tárgyát képező értékeket hivatalos minőségében vette át, vagyis azok átvételére törvény, illetve törvényerejű szabályzat által fel volt jogosiwa. Minthogy pedig a Sch. V. sikkasztásával okozott kár törvényes perorvoslattal elhárítható nem volt; már az eddig felhozott okokból is az alperes m. kir. államkincstár felelősségét megállapítani kell. De még ha Sch. V. nem bírósági hivatalnoki minőségben járt volna is el, s ha reája az 1871 : VIII. tcz. rendelkezései alkalmazást nem nyerhetnének is, annyi bizonyos, s ez vita tárgyát sem képezheti, hogy ő — és pedig tekintet nélkül arra, hogy csak napidíjas volt-e, vagy hogy különben miként s mire fogadtatott fel és milyen munkakörben alkalmazta a konzulátus — a szóbanforgó haláleset felvétele körül mindenképpen közhivatalnoknak tekintendő. Reá nézve tehát, mint közigazgatási hivatalnokra nézve is áll az, hogy egyenes megtiltás és hatásköri megszorítás hiányában a haláleset felvételénél hivatali hatásköre s az eljárási szabályzatban megállapított jogköre kiterjedt a biztosítási intézkedések tételére is. Következésképp a fentebbiek szerint Sch. V., mint közigazgatási hivatalnok, ebbeli minőségében is hivatali sikkasztást követett el. De ha elkövetett cselekménye csupán a büntetőbíróság által megállapított a Btk. 381. §-ának 2. pontja szerint minősülő csalást képez is, melyet Sch. V. szintén csak közhivatalnoki minőségében követhetett el, akkor is bírói uton jogerős megállapítást nyer ezzel az, hogy Sch. V. a keresett kárt, mint közhivatalnok, ha nem is sikkasztás, de csalás által, tehát szándékosan, jogellenesen, arra tartozott hivatala körében, hivatalos eljárása közben okozta, s igy az ekként okozott kárért is, az alábbiak szerint alperes kártérítési felelőssége megáll. Sőt megáll, ha Sch. V. elkövetett szóbanforgó cselekménye bármiféle egyéb más bűncselekménynek minősíttetik is, mert a magánjogi kártérítési fele-