Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)

288 Magánjogi Döntvénytár. 12-ik pont azért vétetett be, illetőleg hagyatott meg a szerződésben, hogy az esetben, ha G. János a bérlet ideje alatt elhalna, zavar ne legyen amiatt, hogy gyermekei fsetleg nem lesznek képesek a haszonbérletet továbbra is íentartani és hogy felperesnek módjában álljon az atyja elhaltával a haszonbérleti viszonyt megszüntetni; minthogy tehát a felek valódi szerződési akarata az volt, hogy a két bérlőtárs közül G. János elhalálozásának be­következése esetében a bérleli szerződés megszüntethető legyen: a felebbezési bíróság nem sértette meg, sőt helyesen alkalmazta az anyagi jogszabályt azáltal, hogy a felek közti bérleti viszonyt a nevezett bérlőtársnak elhalálozása folytán, a másik bérlőtársnak keresete alapján megszűntnek mondotta ki. Ha a bérleti szerződésben ki van kötve, hogy a bérlő az abban körülirt eseménynek bekövetkeztével megszüntetheti a szerződést, a bérlő az esemény beálltával azonnal felmondás nélkül is megszüntetheti a bérletet; ebből kiindulva nem sérel­mes alperesre nézve az, hogy felperes a kereset beadása utáni negyedévtől számított hatállyal kerté a szerződést megszűntnek nyilvánítani, aminél fogva a felebbezési bíróság az alperes által panaszolt abban az irányban sem sértett meg jogszabályt, hogy a felmondási határidő nem tartatott volna be, felperesnek a 12. pontra alapitolt felmondási jogát az a körülmény sem enyész­tette el, hogy az atyjának bekövetkezett halála után esedékessé vált első bérrészietet lelmondási jogának fentartása nélkül küldte el alperesnek, mert egy negyedévi bérrészlelnek kifizetése egy­magában véve nem alkalmas tény annak jogi következtetésére, hogy felperes felmondási jogáról lemondott, vagy attól elállott volna, amiből folyólag alperesnek az anyagi jogszabály megsér­tése miatt erre vonatkozással emelt felülvizsgálati panasza sem érdemel figyelmet. Végül alaptalan a felperes kereshetőségi jogának hiányából kifolyólag meritett felülvizsgálati panasza is, mert felperesnek, úgymint a szerződésben bérbevevőként érdekelt félnek és ugyis^ mint elhalt atyja egyik örökösének, a szerződés megszüntetésének, kereseti szorgalmazására kétségtelen jogosultsága van. + * V. ö. Magánjogi Dtár II. 197., 207., III. 17., IV. 160., V. 54., 79., 130., 171., 186., VI. 96., 122., VII. 155. számú esetekkel és jegyzeteikkel.

Next

/
Thumbnails
Contents