Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VI. kötet (Budapest, 1913)

Magánjogi Döntvénytár. wieghatározásánál az elhalt szülő átadott hagyatéka is figyelembe veendő, mert a közszerzemény létezése, mennyisége és értéke nem egyes vagyontárgyakból, hanem a házastársak összvagyonából állapítandó meg. (Curia 4911 decz. 7. 3057/1911. sz. a. I. p. t.) A kir. Curia: Tekintettel arra, hogy az örökhagyó telek­könyvi tulajdonát képezett ingatlanok hagyatékául vétettek, tár­gyaltának és felperesnek és 2—5. rendű alpereseknek bíróilag át >is adattak, tekintettel arra, hogy a közszerzemény létezése, mennyi­sége s értéke nem egyes vagyontárgyakból, hanem a házastár­saknak az egyik halálakor volt összvagyonából állapítandó meg ; ebből folyólag, tekintettel arra, hogy a kereseti kérelem felett ala­posan csak ugy hozható határozat, ha az örökhagyó hagyatéka­ként bíróilag átadott javak, úgyszintén a házastársak tartozásai is a megállapításnál figyelembe vétetnek: ennélfogva a kir. Curia -mindkét alsóbiróság Ítéletét feloldja s a törvényszékel utasítja, -hogy állapítsa meg, mi volt örökhagyó halálakor a házastársak­nak összes vagyona és értéke, valamint terhei, s a vagyonból mi <és mennyi érték képezte a felek külön és mennyi közszerze­fnényi vagyonát, s a hagyatéki átadásban érdekelt javakkal együtt mennyi volt örökhagyó vagyona, közszerzeménye s ekként ha­gyatéka ? s ezek alapján hozzon uj határozatot. .-• J. ~i • * *. ; = V. ö. Magánjogi Dtár I. 87.. 90., 104., 156., 189., II. 40., 63., 400., 101., 102., III. 35., 73., 118.. 226., IV. 113., 216., 233., V. 53.. 178., -191., 192. sz. esetekkel és a hozzájuk irt jegyzetekkel. 3. Az apa es fiu ellenérdekű, özvegyi jogainak ösz­^szetalálkozása esetében a fia özvegyét megilleti ugyan a férjére az apáról, anyja özvegyi jogával hárult vagyon jutalékra a haszonélvezeti jog, de csak annyiban, amennyiben az apa özvegyének özvegyi joga elsősorban kielégíthető; amit nem akadályoz­hat az a körülmény, hogy a fiu, mig élt, nem kérte ".anyja özvegyi joga korlátozását, mivel a korlátozás joga az ö özvegyét is megilleti.

Next

/
Thumbnails
Contents