Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VI. kötet (Budapest, 1913)

Magánjogi Döntvénytár. 113 haltnak törvényes kötelezettsége folytán, hanem csak önkéntes adomány utján jutottak, ugyanazok kártérítést nem igényelhetnek. (Ouria 1912 február 20. 1729/1911. sz. a. VI. p. t.) A kir Ouria: Mindkét alsóbiróság Ítéletét megváltoztatja és a felpereseket keresetükkel egészben elutasítja. Indokok: Az elsőbiróság által erre vonatkozóan felhozott s a másodbiróság által is átvett vonatkozó indokoknál fogva ugyan helyesen mondották ki az alsóbiróságok azt, hogy a szóbanforgó baleset az alperesnek vasúti üzemében beállottnak tekintendő, hogy az ugyanebből a balesetből folyó kártérítési kötelezettség megállapításánál nem az 1907: XIX., hanem az 1874: XVIII. tcz.-nek rendelkezései alkalmazandók, s hogy az alperes nem bizonyította, hogy a balesetet a felperesek elhalt fiának F. P.-nak saját hibája okozta ; s minthogy ezen felül az utóbb felhívott 1874: XVIII. tcz. 1. § a a közforgalomnak még át nem adott \aspálya üzeménél bekövetkezett testi sértésből vagy halálból eredő kárért arra való minden megkülönböztetés nélkül, hogy a vasutat maga a vaspályavállalat épiti, vagy pedig azt más állal építteti, az illető vaspályavállalatot teszi felelőssé, az alperesnek kártérítési felelőssége már erre való tekintettel meg volna ugyan állapítandó. Mindamellett a felperesek keresetükkel mégis egészben el voltak utasilandók. Ugyanis válaszukban a felperesek azt adták elő, hogy a keresetbe veti 500 K évijáradékot azért igénylik, mert megélhetésükre ennyi szükséges, miért nem fontosnak mondják azt a kérdést, hogy elhalt fiuk mennyit adott nekik keresetéből. Úgyde az 1874 : XVIII. tcz. 2. §-ának 2. pontja szerint a vaspályavállalat által okozott halál esetében a vaspályavállalat a tartás költségeit akkor tartozván megfizetni, ha az elhalt egyén valakinek eltartására törvénynél vagy törvényes gyakorlatnál fogva köteles volt s amennyiben a tartás az erre jogosított személytől az elhalálozás következtében elvonatott, kétségtelen, hogy az alperes kárléritési kötelezettségének megállapításánál nem az, hogy a felpereseknek megélhetésükre mily összegre van szükségük, hanem az a döntő, hogy a felperesek a fiukat ért baleset s az ennek következtében történt elhalálozása folytán egyáltalán elestek-e oly tartástól, amelyre a fiuk törvénynél vagy törvényes gyakorlatnál fogva kötelezhető lett volna, s hogy ennek a tartásnak mi az egyénértéke. A törvényes gyakorlatnál fogva a gyermek szülőjét csak abMagánjogi Döntvénytár. VI. 8