Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VI. kötet (Budapest, 1913)
88 Magánjogi Döntvénytár. A tanuk vallomásából megállapítható, hogy alperes a szerző • désben foglalt s annak lényeges bontó feltélelét képező eltartási kötelezettségét megszegte, felperessel szemben hálátlanul járt el, ennélfogva a szerződés azon részét, amely a felperes vagyonára alperes haszonélvezetét, öröklési jogát megállapítja, fel kellett bontani. Alperes védekezései nem voltak figyelembe vehetők; 1. mert az örökösödési szerződés, tekintve, hogy kétoldalú jogügylet s a jelen esetben nemcsak halálesetre szóló, hanem a haszonélvezet s a vagyonkezelés átadásával élők közti intézkedéseket is tartalmazván, az egyoldalulag perenkivöl a fennálló jogszabályok értelmében a szerződés 8. pontjára való tekintettel sem lenne érvényteleníthető s az utóbbi pontra való tekintettel az érvénytelenítés előtt felperes végrendelkezési szabadsága is kötve van. Minthogy pedig kétoldalú szerződést csakis a bíróság bonthat fel s minthogy a szerződés felbonthatósága a 7. pontban ki is van kötve; s minthogy az örökösödési szerződés felbonthatóságának szüksége a szerződő felek életében is felmerülhet s a birói gyakorlat ez irányban határozott jogszabályokat alkotott, ennélfogva nem alapos alperes azon előadása, hogy az örökösödési szerződés felbontása iránti keresetnek a felek életében helyo nincs ; 2. mert a házastársak közös intézkedését is a túlélő házastárs, ha a megajándékozott hálátlanul viselkedik, vagy kötelezettségének eleget nem tesz, megtámadni és érvénytelenittetni jogosítva van; 3. mert igaz ugyan, hogy felperes haszonélvezeti jogáról lemondott s azt holtig tartó élelmezés és egyéb kikötménynyel helyettesitette, s emiatt pusztán a haszonélvezetből való kizárás miatt nem panaszkodhatnék, ámde ezen szerződés az örökösödési szerződést lényegében nem érinti s alperest a gondozás, ápolás és jó bánásmód kötelezettsége alól fel nem menti s mint megállapítható, alperes az eltartási kötelezettségének sem tesz eleget, 4. mert nincs olyan jogszabály, mely az örökösödési szerződésnek hatályon kívül helyezését arra az esetre feltétlenül kizárná, ha az átadó felek egyike már elhalt volna, sőt éppen az a jogszabály, hogy bontó feltétel beállta és hálátlanság esetén és amenynyiben az intézkedések nem correspectiv jellegűek, ugy a kölcsönös végrendelet, mint az örökösödési szerződés felbontható. (1910 okt. 24. 3544/910. sz. a.) A pozsonyi kir. tábla: Az elsőbiróság Ítéletét indokaiból helybenhagyja. (1911 ápril. 5. 2713/910. sz. a.) A kir. Ouria: A másodbiróság ítéletét felhívott indokaiból helybenhagyja. = V. ö. Magánjogi Dtár II. 108., Hl., 161., IV. 82., V. 12., 86. sz. esetekkel és a hozzájuk irott jegyzetekkel.