Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár VI. kötet (Budapest, 1913)

82 Magánjogi Döntvénytár. tatással hagyatott helyben, hogy B. Gy. végrendeleti végrehajtót az általa folyósított közalapítványokra vonatkozó íelelősség alól, az alapító oklevelek bemutatásáig, s illetve azoknak kormányható­sági jóváhagyásáig fel nem menti. Mert az 1894 : XVI. tcz. 53. §-a ellenére előzetesen nem értesített közalap, kir. ügyigazgatóság közreműködését nélkülöző hagyatéki tárgyalás alapján is, az idézett tcz. 73. §-át figyelembe véve, a hagyatékátadó végzés meghozható volt ugyan, miután az összes többi érdekelt felek közt minden irányban egyezség léte­sült és egyedül a közalapítványoknak miként leendő kezelése és czéljai felett történt a kir. közalap, ügyigazgatóság beavatkozása. Ellenben tekintettel a jelen végzés első részében kifejtetlekre, a végrendeleti végrehajtó csakis a saját felelősségére járt és jár­hatott el akkor, amidőn a hagyaték letárgyalása és jogerős át­adása előtt a közalapítványokat is folyósította; mihez képest a felelősség alól mindaddig fel nem menthető, amig a közalapítvá­nyok kezelésére kijelölt testületek a szabályszerű alapítóleveleket be nem mutatják és azokat a felügyeleti hatóság meg nem erő­siti. (1911 okt. 11. 3187/911. sz. a.) A kir. Ouria: A másodbiróság végzésének azt a rendelkezé­sét, mely szerint a felfolyamodással élő intézmények a kezeikhez kifizetett alapítványi összegeknek bírói letétbe helyezésére való köteleztetés jogkövetkezményének terhe alatt 60 napi záros határ időn belül alapítólevelek bemutatására köleíeztettek, megváltoz­tatja s ezen rendelkezésre nézve az elsőbiróság végzését indoko­lása alapján helybenhagyja, s ennek folyományaként a másod­biróság végzésének II. a. foglalt azt a rendelkezését, mely szerint B. Gy. végrendeleti végrehajtó a felfolyamodóknak kifizetett ala­pítványi összegekre nézve az alapítólevelek bemutatásáig s illetve ezeknek kormányhatósági jóváhagyásáig a felelősség alól fel nem mentetett, hivatalból hatályon kívül helyezi. * * = V. ö. Magánjogi Dtár II. 132., 163., III. 32., IV. 107., 192., V. 24., 25., 105., 172.. 52*20. számú esetekkel és a hozzájuk irt jegyzetekkel. A Guria állandó gyakorlata. 47. A kir. Curia joggyakorlata szerint az 1876: XVI. tcz. 2. §-a akként értendő, hogy a nyereség­vágyból elkövetett bűncselekmény — bűntett, vét­ség, kihágás — miatt jogerősen elitéit egyén bűn-

Next

/
Thumbnails
Contents