Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár V. kötet (Budapest, 1912)
8S Magánjogi Döntvénytár. 50. A végrendeletekről szóló 1876 : XVI. tcz. 6.§-ának megfelel az olyan végrendelet is, melyben a végrendelkező elismerte, hogy az neki felolvastatott és megmagyaráztatott és kijelentette, hogy azt elfogadja, ha a tanuk a végrendeletre vezetett záradékban ezen ténykörülményeket külön nem is igazolták. (Ouria 1911 február 8. 147/911. sz. a. I. p. t.) A nagyváradi kir. tábla: Az elsőbiróság Ítéletét részben megváltoztatja s örökhagyó magánvégrendeletét csak annyiban mondja ki érvénytelennek, amennyiben a felperesek kötelesrészét sérti stb. Indokok: A valódinak bizonyított végrendelet külalakjából és tartalmából megállapítható, hogy az az 1876: XVI. tcz.-ben az írásbeli magánvégrendelet érvényességéhez meghatározott összes kellékeket tartalmazza s leiperesek kifogásai alaptalanok ; mert az idézett tcz. 6. §-ának utolsó mondata nem irja elő, hogy a tanuk az alaki kellékeknek megtartását külön záradékban tanúsítsák, hanem csak azt, hogy magán a végrendeleten igazolják ; a végrendelet szövegében megvan, hogy a, végrendelet felolvastatott és megmagyarázlatolt, annak kitüntetése pedig, hogy a végrendeleti tanuk közül ezt ki teljesitette, nem lényeges kellék; de a tanuk bizonyítják is, hogy az felolvasást és megmagyarázást P. G. tanú teljesitette, aki a végrendelkezőnek névirója is volt; a végrendelkező az okirat magyar nyelvét nem értette ugyan, de a végrendelet tartalmazza, hogy az felolvastatott és megmagyaráztatott s ebből következik, hogy az nem történhetett másként, mint az örökhagyó által értett román anyanyelvén s hogy ez tényleg igy történt azt a tanuk bizonyítják is, hogy az ekként megmagyarázott okiraton a végrendelet tartalma szerint az örökhagyó ha nem is a törvény állal használt szavakkal kijelentelte, hogy a végrendelet általa elfogadtatott, helybenhagyatolt s azt keze keresztvonásával megérősitetle, vagyis az az akaratának megfelelő végrendeletet tartalmazza; a tanuk együttes jelenléte bizonyítva van a záradékban foglalt azon kijelentéssel: előttünk mint tanuk előtt történt a végrendelkezés. Az orsz. bír. ért. 7. § a a végrendelkezési jogot akként korlátozza, hogy a végrendelet a leszármazó egyenes örökösök és életben levő szülők törvényes osztályrészét nem érintheti ;