Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár V. kötet (Budapest, 1912)

64 Magánjogi Döntvénytár. bérbe adott ingatlanokat olyan jogi természetüeknek, hogy azok nem voltak néhai Sz. S. korlátlan tulajdonai, hanem hogy Sz. Si azokra csak a holtiglani haszonélvezeti jog illette meg. A B) alatti szerződéssel kikötött évi 28,000 K haszonbér pedig nem volt függő haszon, hanem olyan haszonvétel, amelyre néhai Sz. S.-nak az osztr. ptk. 519. §-a szerint csak a haszonélvezés tartamához képest, vagyis csak arra a készösszegre volt igénye, amely a haszonbérből az ő 1908 október 7 én bekövetkezett ha­lála napjáig tartó időre esik. Minthogy pedig a felebbezési bíróságnak az elsőbiróság Íté­letéből elfogadott tényállása szerint Sz. S. haszonélvező 1908 október 7-én elhalt és a keresetbe vett 3500 K haszonbérhátralék a haszonélvező elhalta utáni időre esik és így arra néhai Sz. S.-nak már jogos igénye nem volt, s a felperes által képviselt végren­deleti örökösökre át nem szállott, ennélfogva nem sértett a fel­lebbezési bíróság anyagi jogszabályt a keresel elutasításával és a felülvizsgálati kérelemben panaszolt anyagi jogszabály a keresett követelésre alkalmazható nem volt. = V. ö. fent közölt 37. sz. esettel. 39. Amerikai közjegyző hitelesítése consuli hitelesítés nélkül nem közhitelű. (Curia'1910 nov. 2. 3444/910. sz. a. I. p. t.) A kir. Ouria: Az iratokat, tekintettel arra, hogy dr. B. A. ügyvéd részére az ügyvédi meghatalmazás a másodrendű felperes által, külföldön Stamforda-Cannba nállittatott ki, s az 1868 : LIV. tcz. 545. §-a ellenére az illető követség hitelesítésével ellátva nincs, azzal küldi le a kir. törvényszékhez, hogy hosszabb záros határ­idő kitűzésével hívja fel dr. B. A. ügyvédet, hogy másodrendű felperes részéről az idézett §-nak megfelelően kiállított ügyvédi meghatalmazást mutasson be, s a felhívás eredménytelensége esetén is, az erről szóló jelentéssel kiegészített iratokat újból terjeszsze fel. * * = Hasonló határozat: Magánjogi Dlár IV. 120. sz. a.

Next

/
Thumbnails
Contents