Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)

42 Magánjogi Döntvénytár. A perbeli tényállás szerint a peres felek közt létrejött és felperes által teljesített szerződés alapján 10,000 K s járulékát megfizetésére tehát alperes kötelezendő volt. (1909 január 9. 148/909. sz. a.) A győri kir. tábla: Az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyja indokaiból és azérl, mert a szakértők véleménye szerint ingatla­nok közvetítésénél a szokásos 2% díj csak hivatásos ügynökök által igényelhető; már pedig a felperes ilyen ügynök nem volt; mert továbbá a szakértők nem ismervén olyan elfogadott s gya­korlatban levő szokást, hogy birtokeladásoknál a nem hivatásom közvetítőket is bizonyos meghatározott % illetné meg, fel­peres a vételár után a 2%-os jutalékot jogosan nem követelheti, s mert végül az elsőbiróság által megállapított összeg lV4%-nak felelvén meg, az az adott viszonyok közt elégségesnek mutat­kozik. (1909 február 16. 369/909. sz. a.) A kir. Curia: A másodbiróság ítélete a benne az elsőbiró­ság ítéletéből felhívott indokoknál fogva és azért hagyatott hely­ben, mert a jutalék összegének szerződésileg történt meghatá­rozásával szemben a helyi szokás egyáltalán nem vehető figye­lembe. = V. ö. Magánjogi Dtár III. 94. sz. esettel és az ahhoz irt jegyze­tekkel, továbbá Dtár III. f. XXVI. 1., IV. f. III. 15!., IV. f. IV. 159., IV. L VI. 152., 159., 211. sz. esetekkel. 24. A jelzálogilag biztosított adósság külön kikötés nélkül is átszáll az uj tulajdonosra. Az oly kikötés tehát, hogy a vevő a vételárba beszámítással átveszi az ingatlant terhelő jelzálogos kölcsönt teljes össze­gében, nem az amúgy is átszálló jelzálogteher át­vállalását jelenti, hanem csak ugy értelmezhető, hogy a vevő személyes kötelezettséget is vállal a kölcsönért és az átvállalással járó kiadásokért és hogy ezek alól az eladót felmenti. (Curia 1910 január 25. 4728/909. sz. a. I. p. t.) A kassai kir. tábla: Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja & a felperest keresetével elutasítja. Indokok: Alperes hajlandó a jelzálogos hitelezőnek 60,000 K. követelését személyes adósi minőségben is átvállalni s evégből a

Next

/
Thumbnails
Contents