Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)
18 Magánjogi Döntvénytár. tábla azonban figyelemmel az általános polgári törvénykönyv tervezetének 1827. §-ában is kifejezésre jutó s eddig is alkalmazásban lévő azon birói gyakorlatra, hogy a tanuzási képesség elvesztése csak időlegesnek tekintetett, sőt az idézett §-ban már a nyereségvágyból elkövetett bűncselekmény kizárási okot nem is fog képezni, hanem csakis a hamis tanuzás és hamis eskü büntette, arra az álláspontra helyezkedik, hogy a végrendeleti tanuzási képességnek nyereségvágyból elkövetett bűncselekmény okából elvesztése időleges, s ennek hatálya az elilélletés következtébeni büntetés hatályának megszűntével szintén elenyészik. Ez alapon tehát, miután P. J. tanú a végrendelet tétele alkalmával tanuzási képességgel birt s a végrendelet tételénél az előirt alakiságok betartattak, a kir. törvényszék felperes keresetének indokoltan adott helyet. (1909 márczius 30. 707/909. sz. a.) A kir. Curia: A másodbiróság ítéletét az elsőbiróság Ítéletéből elfogadott indokolása alapján helybenhagyja. = Azon egyén, aki nyereségvágyból elkövetett bűncselekmény miatt 10 évnél, tehát a Btk. 37. § ában a büntetés mellékcselekmén\eire megszabott leghosszabb határidőnél régebben volt büntetve, nem esik az 1876: XVI. tcz. 2. §-ának intézkedése alá, tehál végrendeleti tanuként alkalmazható, ütár III. f. IV. 133. — Nem lehet végrendeleti tanú az, aki nyereségvágyhói elkövetett vétség miatt jogerejüleg eliléltetelt; azonban a tanú büntetett volta csak addig szolgál akadályul, niig a tanu büntetését ki nem állotta. Dtár IV. f. I. 1:29. 7. Ha az ágyassági viszonyban álló felek külön-külön ugyan, de ugyanazon napon végrendeletileg egymási nevezik minden vagyonuk örökösévé és az egyik fél végrendeletét visszavonja, anélkül, hogy erről a másikat értesitette volna : ezzel nemcsak az örökhagyó esetleg bekövetkezhetett öröklési jogát, de azt is meghiúsította, hogy az örökhagyó saját végrendeletét visszavonhassa vagy attól eltérő módon rendelkezhessék és igy az örökhagyó megtévesztésével fenniariolt végrendelet alapján nem örökölhet. (Curia 1909 nov. 11. 3649/909. sz. a. I. p. t.) A kir. Oüria: A másodbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok : Örökhagyó és az 1. r. alperes 1886 okt. 24-én