Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)
72 Magánjogi Döntvénytár. tandó lett volna az is, hogy a különvált nő a házassági kötelékben megélni mily oknál fogva nem tud és mik voltak az inditó okok az együttélés megszakítására; ennek bizonyítására pedig a végrehajtató mit sem adott elő; minthogy továbbá a közjegyzői okirat olyan feltételes fizetési kötelezettségnek elvállalását, hogy ha bármilyen, a nő tetszésétől függő körülmények közt szűnik is meg az együttélés, a férj fizetési kötelezettsége beáll, nem tartalmaz : a kir. tábla a kifogásnak helyt adott s az elrendelt és foganatosított kielégítési végrehajtást az 1874: XXXV. tcz. 113. §-ának e) pontjára hivatkozva, jogi következményeivel együtt hatályon krvül helyezte. (1909 decz. 1. 8741/909. sz. a.) A kir. Ouria: A másodbiróság végzését megváltoztatja s az elsőbiróság végzését hagyja helyben. indokok: Az A) alatti közjegyzői okiratba foglalt házassági szerződés hatodik pontja szerint végrehajtást szenvedő arra kötelezte magát, hogy az esetre, ha akár ő, akár a végrehajiató a házassági kötelékben megélni nem tudna és bármelyik tél a másikat elhagyná, végrehajtást szenvedett mindaddig, mig a közöttük kötött házasság fel nem bontatik és vagyoni viszonyaik végérvényesen nem rendeztetnek, végrehajtatónak kezeihez külön háztartása fedezésére havonként, minden hó 1-én előre 2500 K havi 'összeget fizet. Az A) alatti szerződésnek idézett tartalma szerint végrehajtást szenvedőnek fizetési kötelezettsége annak a ténynek bekövetkezése esetére van kikötve, ha akár ő, akár a végrehajtató együttélni nem tudna és egyikük a másikat elhagyná, amiből következik, hogy a fizetési kötelezettség teljesítése kezdetének időpontja is az elhagyáskor áll be. És minthogy a végrehajtást szenvedőnek fizetési kötelezettsége nincs ahhoz a feltételhez kötve, hogy az elhagyásra ő szolgáltasson okot, ennélfogva végrehajtató ennek a körülménynek kimutatására nem kötelezhető, hanem a kifejtettekhez képest csak az elhagyás, vagyis a különélés lényét köteles bizonyítani. Ennek pedig eleget lett, mert helyhatósági bizonyitványnyal, tehát közokirattal igazolta, hogy végrehajtási szenvedőt 1908 november 25-én elhagyta s azóta különválva él. Végrehajtást szenvedőnek kifogásként felhozott s a végrehajtató által tagadott az az állítása, hogy a hozományt utóbbinak beleegyezésével oly vállalatba fektette, amelyben azt elvesztette, figyelembe venni nem lehetett, mert az 1874: XXXV. tcz. 113. §. f) pontjának a 117. § szal egybevetett értelme szerint a végrehajtást szenvedő által javaslatba hozott tanukkal való bizonyítás a vitatott ténykörülmény bizonyítására nem nyerhet alkalmazást. Ezen okokból a másodbiróság végzésének megváltcztatásá-