Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár II. kötet (Budapest, 1909)

Magánjogi Döntvénytár. 28 nagyapja hagyatékának örököseivel szemben semmitéle igénynyel fel nem léphet. A másodbiróságnak ez a jogi felfogása téves. Mert az 1877: XX. tcz. 20. § ának, különösen a törvényszakasz utolsó bekezdésének helyes értelmezése szerint, a kiskorú örökségről még a gyámhatóság jóváhagyásával sem mondhat le hatályosan, mert az ilyen jogfeladáshoz teljes szerződő képesség szükséges, amelynek hiányát sem a kiskorú törvényes képviselőjének, sem a gyámhatóságnak jóváhagyó hozzájárulása nem pótolja. Éppen ezért az 1. r. felperesnek a 4. a. nyilatkozatban foglalt az a jogügylete, amelylyel 1000 K ellenében az őt anyja jogán nagyanyja és nagyatyja után megillető örökségről, tehát törvényes osztályrészéről is lemondott és a melylyel <igy időben összes örökségi igényeit nagyatyja második feleségére az ebben a perben 1. r. alperesre átruházta, jogilag hatálytalan, annak ellenére, hogy 1. r. felperes atyja, mint az akkor még kiskorú fiának törvényes képviselője, ehhez a lemodáshoz és átruházáshoz a nyilatkozatra vezetett írásbeli beleegyezéssel kifejezetten hozzájárult. De nem vált halályossá ez a jogügylet az 1. r. felperes teljeskoruságának elérte után sem, mert az a körülmény, hogy a kapott 1000 K-át vissza nem adta, annál kevésbé tekinthető oly magatartásnak, amelyből e jogügylet fentartására irányuló szándékára lehetne következtetni, mert nem vitás az a tény, hogy a szóban forgó 1000 K-át 1. r. felperes a mag;i czéljaira fel nem használta, hanem hogy ez az összeg nővérének a 2. r. felperesnek hozománya kiegészítésére szolgált. Viszont abból a tényből, amely a per iralailioz csatolt hagyatéki eljárási iratokból derül ki, hogy 1. r. felperes nagyatyja hagyatékának tárgyalásakor — tehát az erre legalkalmasabb időpontban — a 4. a. nyilatkozat ellenére is érvényesítette törvényes osztályrészét, az világlik ki, hogy \. r. felperes ezt a nyilatkozatot magára nézve joghatályosnak nem tekintette. Mindezek ellenére azonban 1. r. felperest keresetével elutasítani és a másodbiróságnak elutasító ítéletét helybenhagyni kellelt a következő okokból: az 1868 : L1V. tcz.-nek a felfedező esküről rendelkező 238. §-a harmadik bekezdésében azt rendeli, hogy ha a bíróság a felfedező eskünek az ellenfél által letételére irányuló kérelemnek helyt ad, az alperes ezt az esküt letenni köteles, mivel különben azt, amit a felperes a felfedező eskü tárgya iránt előadott, valónak kell tekinteni. A törvénynek ez a rendelkezése a birói határozatba felveendő és a tárgy tekintetében határozott előadást feltételező jogi következményt fejez ki (hasonló értelemben határozott a kir. Curia 1884 november 2-án 5159. sz. a. 1889 június 27. 10016/88. sz. a.) és ezért a