Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár II. kötet (Budapest, 1909)

Magánjogi Döntvénytár. 175 az 5000 K jelzálogilag ellene bekebelezett takarékpénztári tarto­zás átvállalása és a tulajdonában visszamaradt ingatlanok teher­mentesítése iránt már fennállott s hogy e követelés érvényesí­tése a vagyonátruházás folytán lehetetlenné vált, vagyis a köve­telési alap a felperestől elvonatott; miután pedig jogszabályt képez, hogy közeli rokonok közötti oly vagyonátruházások, melyek által a hitelező elől a kielégítési alap elvonatik, a hite­lezővel szemben joghatálylyal nem birnak. az elsőbiróság helye­sen kötelezte a harmadrendű alperesi annak tűrésére, hogy amennyiben az elsősorban kötelezett első- és másodrendű al­peresek szerződési kötelezettségeiknek meg nem felelnek, a fel­peres a harmadrendű alperesre ruházott vagyonból szerezhessen kielégítést, még pedig a jelen esetben annál inkább, mert a kir. Curia a felek közötti közeli rokoni viszonyon felül abból, hogy a harmadrendű alperes szomszédközségi lakos, hogy az eladókat az eladott ingatlanokban továbbra is meghagyta, hogy az első­-és másodrendű alperesek tartozásaiért, saját előadása szerint, jót állott és igy vagyoni viszonyaik iránt érdeklődnie és azokat tudnia kellett, megállapitandónak találta, hogy a harmadrendű alperes ismerte a felperes és az első- és másodrendű alperes közötti jogviszonyt, amiről különben a telekkönyvi hatóság irat­tárában feltalálható adásvevési szerződésből is tudomást szerez­hetett, s hogy ennélfogva tudva rosszhiszeműen közreműködött a kielégítési alapnak á felperestől való elvonása körül; mind­ezeknél fogva tehát a másodbirósági ítélet megváltoztatásával az elsőbiróság ítéletét a per főtárgyára a fenti, a perköltség viselése tekintetében pedig felhozott indokai alapján kellett helybenhagyni. Az első- és másodrendű alperes az A) alatti adásvevési szerződésben 5000 K-nak nem kifizetésére, de átvállalására kötelezték magukat, az elsőbiróság mégis első- és másodrendű alperest az 5000 K-nak a kifizetésére kötelezte és harmad­rendű alperesnek másodsorbani kötelezettségét is ennek követ­keztében ily értelemben állapította meg; első- és másodrendű alperes az elsőbiróság ítéletében megnyugodván, az jogerőre emelkedett, ez azonban a felebbező harmadrendű alperes hely­zetét súlyosabbá nem teheti, miért is az elsőbirósági ítéletet a harmadrendű alperesre vonatkozó részében akként kellett meg­változtatni, hogy vele szemben a felperes nem az 5000 K ki­fizetését, de csak azt követelheti, hogy felperes e követelés ki­fizetésének a kötelezettsége alól a pénzintézettel szemben bizto­sítva legyen. = A nő által férje és apósa ellen tartás iránt indított perben kimondatott, -hogy a férj atyjának a férj ingatlanán jelzálogilag biztosított követelése nem

Next

/
Thumbnails
Contents