Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár II. kötet (Budapest, 1909)

Magánjogi Döntvénytár. 89 ból: hogy az utóörökös J. J. az előörökösül kinevezett elsőrendű alperes előtt halt meg, az utóörökös-nevezés hatályát vesztette-e ? hogy az előörökös ennek folytán, a hagyaték korlátlan tulajdonosa lett-e? vagy pedig az utóöröklési jog az utóörökös elhalálozása folytán ennek örököseire szállott át. E kérdések megbirálásánál a következő szempontokat fogadta el a kir. Curia iránytadóul. Hitbizományi helyettesítést foglalván magában örökhagyónak végrendelete, annak joghatálya az, hogy a hagyaték az örökség megnyíltával, azonnal a kinevezett előörökösre száll, aki azonban azt a kinevezett utóörökös részére megtartani köteles, mindaddig, mig ez utóbbinak öröklési joga fennáll. Ebből következik, hogy abban az esetben, midőn a kinevezett előörökös az utóörököst túléli, tehát az utóöröklés még be nem állott, az utóöröklési jog is megszűnt, s ez a jog nem szállolt át annak örököseire, hacsak a végrendelet intézkedéseiből meg nem állapitható, hogy örökhagyónak akarata oda irányult, hogy arra az esetre, ha az általa kinevezett utóörökös az előörökös előtt halna meg, annak jogaiba örökösei lépjenek. Hasonló jogelvet állapit meg az örökösödési eljárásról szóló 1894 : XVI. tez. 79. § a is, mely az utóöröklési jog biztosítására foganatosított intézkedések megszüntetését rendeli el az esetben, ha az utóörökös az utóöröklés esetének beállta előtt meghal; a törvény azonban kimondja, hogy ez a rendelkezés az utóöröklési jogra vonatkozó anyagi jogszabályokat nem érinti. Ezek szerint pedig az örökhagyónak az akarata az irányadó, vagyis megállapítandó, vájjon akarta-e örökhagyó, hogy az örökség átszálljon az utóörökös örököseire az esetre, ha az tul nem éli a kirendelt örököst. (Questio voluntatis). A jelen esetben a végrendelet intézkedéseiből megállapítható, hogy örökhagyó nejének öröklési jogát egyedül fia : a kinevezett utóörökös javára akarta korlátozni, de nem ennek testvére: Fimia, férj. B. L.-né, és Mária, férj. L N.-né javára is. Ha ez utóbbi lett volna örökhagyónak a czélja, akkor ezeket is, akiknek létezéséről tudott, utóörökösöknek kinevezte volna. Ezt azonban nem tette, ellenkezően leányának Máriának 50 forintot, Fimka nevü leányának pedig 20 forintot hagyományozott, ugy, hogy ezzel az összeggel s az előre kapott 20 forinttal ez utóbbi, Mária pedig az 50 forinttal a szülői vagyonból kielégítve legyenek, s abból sem ők, sem utódaik többet ne kapjanak. Ebből nyilván kitűnik, hogy örökhagyó nevezett leányait az utóöröklésben része siteni nem kivánta. A végrendeletnek ilyképp értelmezése mellett szól az a jogszabály is, hogy kétség'esetében a végrendelet akképp magva-