Gottl Ágost (szerk.): Magánjogi döntvénytár II. kötet (Budapest, 1909)
Magánjogi Döntvénytár 78 gyanánt bekebleztethessék, az elsőbiróság ítéletére is kihatólag megváltoztatja és az alpereseket viszonkereseti kérelmüknek azzal a részével, hogy a felperesek annak tűrésére köteleztessenek, miszerint a szóban forgó teher az említett ingatlanokra a vághi róm. kalh. templom javára telekkönyvileg bekebleztessék, elutasítja. indokok: Az elsőbiróság ítéletének indokaiban felsorolt bizonyítékoknak mérlegelése után a kir. Curia megállapítja, hogy a szóbanorgó évenkinti szolgáltatás a 3. •/. alatti adásvevési szerződéssel P. M.-ra (a felperesek jogelődjére) átruházott ingatlanokon is, a melyek az eladó öldesurak tulajdonához tartozott nemesi birtoknak nyilvánvalóan kiegészítő részét képezték, már ezen szerződés megkötése előtt mint kegyúri teher nyugodott, és hogy ennélfogva a szóbanforgó szolgáltatás kötelezettsége mint dologi teher háramlóit át P. M-ra iés az említett ingatlanok tulajdonában való mindenkori jogutódaira. A másodbiróság ítéletének az a része tehát, amely szerint a felperesek keresetükké elutaittaaltak és az alperesek viszonkeresete következtében megállapittalott, hogy az elsőbiróság ítéletének rendelkező részében meghatározott évenkinti szolgáltatást a felperesek mint a vághi 149. sz. telekjkönyvben A. I. 2—5. sorsz. a. felvett ingatlanoknak jelenlegi tulajdonosai, továbbá ugyanezen ingatlanoknak mindenkori későbbi tulajdonosai is mint dologi terhel kötelesek a vághi róm. kath. templom részére teljesíteni, ezen indokok és az elsőbiróság Ítéletének megfelelő indokai alapján hagyatott helyben. Az emiitett szolgáltatásnak mint dologi tehernek telekkönyvi bejegyzésére irányuló viszonkereseti kérelmükkel a kir. Curiia azért utasította el az alpereseket, mert ez a teher éppen dologi minőségénél fogva telekkönyvi bejegyzés nélkül is terhelvén az emiitett ingatlanokat, annak telekkönyvi bejegyzésére a vághi róm. kath. egyház jogának biztosítása végett szükség nincs. A másodbiróság Ítéletének a perköltségről rendelkező része a benne vonatkozóan felhívott indokolás alapján hagyatott helvben. = Azonos: A Curia I. polgári tanácsának elvi jelentőségű határozata. Magánjogi Dtár II. 2t>. A kegyúri jogviszonyra vonatkozó birói gyakorlatot I. a Magánjogi Dtár II. 25. és í(>. sz. a. közölt esetekhez fűzött jegyzetekben.