Szaladits Károly - Újlaky Miklós - Villányi László (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. III. kkötet. II. kiadás. (Budapest, 1944)

Megbízás. 129 érintő, vagy valakinek jóhírnevét veszélyeztető értesítést adnia, vagy az elvállalt vagy az azzal kapcsolatos büntető ügyben a feljelentésről, nyomozásról vagy vizsgálatról időszaki lap vagy más sajtótermék részére közlést tennie. Ez a tilalom nem vonatkozik az ügy jogerős befejezése után s az ügyben szereplő személyek nevének közlése nél­kül tudományos célra történő közlésre. 84. §. Az ügyvéd köteles bíróságok előtt vagyonta­lan perlekedőket is képviselni (pártfogó ügyvéd). A pártfogó ügyvéd kirendelésére irányuló kérelmet a per vitele szerint illetékes ügyvédi kamaránál kell előter­jeszteni, mely azt az erre a célra alakított külön bizott­ságban veszi tárgyalás alá. A bizottság megtagadja a pártfogó ügyvéd kirendelé­sére irányuló kérelem teljesítését, ha gondos mérlegelés alapján megállapítja, hogy az érvényesíteni kívánt igény teljesen alaptalan, vagy az ügyfél az igény érvényesítésé­hez szükséges bizonyítékokat felhívás ellenére sem jelölte meg vagy nem terjesztette elő. Ha a pártfogó ügyvéd által képviselt ügyben a párt­fogó ügyvéd lakóhelyén kívül bíróság vagy más hatóság előtt helyettesítésre vagy az ügy ellátása érdekében mel­lőzhetetlen más eljárásra van szükség, annak teljesítésére az az ügyvédi kamara, amelynek területén levő bíróság vagy más hatóiág előtt a helyettesítésre, illetőleg az ügy ellátása érdekében mellőzhetetlen más eljárásra szükség van, a pártfogó ügyvéd kérelmére helyettes pártfogó ügy­védet rendelhet ki. 85. §. Pártfogó ügyvédet elsősorban azok közül az ügyvédek közül kell kijelölni, akik minden év január ha­vában jelentkeztek az ügyvédi kamaránál a szegény véde­lem és a közvédői tisztség ellátására. Ha a pártfogó ügyvéd olyan tényről szerez hitelt ér­demlő tudomást, amelyek alapján a szegénységi jog meg­vonásának van helye (1911:1. t.-c. 118. §. második bekez­dés,) köteles erről értesíteni azt a bíróságot, amelyik előtt az ügy folyamatban van. 86. §. A kirendelt pártfogó ügyvéd megtagadhatja a képviseletet: Szladits: Kötelmi jog: III. 9

Next

/
Thumbnails
Contents