Szaladits Károly - Újlaky Miklós - Villányi László (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. III. kkötet. II. kiadás. (Budapest, 1944)

112 Díjkitüzés. //. Élő jog. Nincs jogszabály, mely valamely cselekmény véghezvite­lére nyilvánosan kitűzött díjra nézve a célba vett eredmény létrehozatalában közreműködők között az osztály megejtését a közigazgatási hatóság hivatali teendői közé tartozónak ki­mondaná; következéskép figyelemmel arra is, hogy amennyi­ben a díjkitűző és a cselekményben résztvevők között az osztály iránt egyetértő megállapodás létesül, a díj kiosztása a díj kitűzőjét illeti, helyes jogi álláspontot foglal el a felleb­bezési bíróság, amikor a díjat kiosztó főszolgabírót, a tényke­dés körül csupán alperes mebízottjának tekintve, a főszolga­bíró eljárásával a díjhoz való igényt elintézettnek nem vette, és a vitássá vált igényt a rendes bíróság által eldöntendőnek ismerte föl. Ehhez képest nincs elfogadható alapja annak az alperesi panasznak, mely szerint a fellebbezési bíróság jog­szabályt sértett azzal, hogy a főszolgabírónak a díj kiosztása iránt tett intézkedését rendes bírói úton felülbírálhatónak ki­mondta. Alaptalan továbbá az alperesnek az a panasza is, hogy felperesnek a kitűzött díj bármely részéhez való igénye azért sem volna bírói úton megállapítható, mert az ő részéről a díj kitűzése csak egyoldalú ajándékozási ígéret volt, mely­nek megvalósítása, úgyszintén az arra érdemesnek kijelölése és köztük a díj kiosztása egyedül az ő elhatározásnak voI1 fenntartva. Alaptalan ez a panasz azért, mert a díjkitűző a létrehozandó cselekmény, az arra kitűzött díj nyilvános köz­zététele időpontjától kezdve a díjjal mindazoknak adósává vált, akik közreműködésükkel a kívánt eredményt létrehozták, s bár az osztály megejtése őt illeti, ennek fent is érintett fel­tétele az, hogy közte és az osztály megtételéig jelentkezett igénylők között, annak szem előtt tartása mellett, hogy ha a célba vett eredményt többek közreműködése létesíti, a kitűzött díj őket közreműködésük arányában illeti, az osztály iránt egyetértő megállapodás létesüljön, mert ellenkező esetben az osztály megejtése bírói útra terelendő. (Bp. T. 141/1905.) A díjkitűző a létrehozandó cselekmény, s az arra kitű­zött díj nyilvános közzététele időpontjától kezdve a díjjal mindazoknak adósává válik, akik közreműködésükkel a kí­vánt eredményt létrehozzák, s bár az osztálynak a közremű­ködők közti megejtése őt illeti, ennek feltétele az, hogy közte és az osztály megtételéig jelentkezett igénylők között az osz­tály iránt egyetértő megállapodás létesüljön, mert ellenkező esetben az osztály megejtése bírói útra terelendő. Ilyen eset­ben a díjkitűző a díjat az egyik jelentkezőnek csak a többi igénylőkkel szemben tovább is fenmaradó felelőssége mellett adhatja ki. A kitűzött díjra igényt tartó nemcsak a díjkitű­zőt, hanem a díjra igényt taYtókat is perbevonni köteles, meri ezek perben állása nélkül a felelősség és annak mérve meg

Next

/
Thumbnails
Contents