Szaladits Károly - Újlaky Miklós - Villányi László (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. II. kkötet. II. kiadás. (Budapest, 1943)
A vétel különös nemei 145 logra, csak akkor érvényes, ha írásba foglalták és abban a vételár összegét, valamint az egyes vételárrészletek fizetésének idejét naptár szerint meghatározták. A részletfizetési kedvezmény megvonását a vevő fizetési késedelme miatt legfeljebb arra az esetre lehet kikötni, ha a vevő legalább két fizetési részletnek megfelelő és a vételár egytized részénél nagyobb összeg fizetésével késedelmes; az ilyen kikötés csak akkor érvényes, ha írásba foglalták. Érvénytelen az olyan kikötés, amelynél fogva a vevő kötelezettségének nemteljesítése vagy nem kellő teljesítése esetére kötbért tartozik fizetni; érvénytelen az olyan kikötés is, amelynél fogva a vevő a megfizetett vételárrészletet vagy az adott foglalót elveszíti, érvénytelen az eladó törvényes szavatosságát kizáró vagy korlátozó, úgyszintén minden olyan kikötés is, amely a jelen törvény rendelkezésétől a vevő hátrányára eltér. Ha a szerződést írásba foglalták, az eladó köteles a szerződésnek aláírásával ellátott példányát a vevőnek átadni vagy a vevő címére ajánlott levélként postára adni. Amíg az eladó ennek a kötelezettségének eleget nem tett, a vevő megtagadhatja a fizetést. 3. §. A vevő az áru átvétele előtt az ügylettől viszszaléphet anélkül, hogy őt a szerződéskötés alapján bármilyen kötelezettség terhelné, ha a visszalépésről szóló értesítést az eladó címére a szerződés megkötésétől számított nyolc nap alatt ajánlott levélben postára adja. 4. §. Ha a vételár ötszáz pengő vagy ennél kevesebb, a vételár fejében vagy annak fedezetére váltót venni tilos. A váltóvételi tilalom nem terjed ki olyan váltóra, amelynek összege és lejárata megfelel a vételárrészletek összege és lejárata tekintetében fennálló megállapodásnak és amelyben fizetési helyül, külön fizetési Szladits: Kötelmi jas. II. 10