Szaladits Károly - Újlaky Miklós - Villányi László (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. I. kkötet. II. kiadás. (Budapest, 1942)

Elállás. Bánatpénz. 171 Ugyanez áll, ha a tárgy elidegenítése vagy meg­terhelése az elállásra jogosult fél ellen folyamatba tett végrehajtás vagy csődeljárás során követke­zett be. 1070. §. Az elállás joga megszűnik, ha a jogosult azt a kikötött időben, s ha időt nem kötöttek ki, a szerződés megkötésétől számított harminc nap alatt nem gyakorolja. 10*71. §. Ha az egyik vagy a másik részen több érde­kelt van, az elállás jogát csak valamennyi jogosult együttesen és csak valamennyi ellenféllel szemben gyakorolhatja. Az elállás joga megszűnik minden jogosultra nézve, ha egyikükre nézve megszűnt. 1072. §. Ha kikötötték, hogy az egyik fél elállhat a szerződéstől, ha a másik fél nem teljesíti kötelezettsé­gét, és vitás, hogy teljesítette-e, az előbbi félnek elálló nyilatkozatával szemben az utóbbi felet terheli e tekin­tetben a bizonyítás, kivéve, ha kötelezettsége valami­nek nemtevésében áll. Ily kikötés esetében egyébként a törvényes elállási jogra vonatkozó szabályok állanak. 2. Elállás bánatpénz alapján. 1073. §. Az a szerződő fél, aki bánatpénzt igért, annak megfizetésével, aki ilyet adott, annak elveszté­sével a szerződéstől elállhat. Az igért bánatpénz megfizetése nélkül tett elálló nyilatkozat hatálytalan, ha a másik fél haladéktalanul visszautasítja; de hatályos, ha a bánatpénzt a vissza­utasítás után nyomban megfizetik. Az előreadott bánatpénz betudására vagy vissza­adására a foglaló szabályai (1051. §.) állanak. 3. Törvényes elállási jog. 1074. §. A törvényes elállási jogra, a fenntartott elállási jog szabályait a következő §-okban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

Next

/
Thumbnails
Contents