Szaladits Károly - Fürst László - Újlaky Miklós (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. III. kötet. (Budapest, 1934)

186 Társaság. A m. kír. igazságügyminiszter az esetleg szüksé­ges külön szabályokat — ideértve az illetékességre és a fellebbvitelre vonatkozó szabályokat is — rende­lettel állapíthatja meg. A bírság kiszabása iránti eljárás a bírságolás alapjául szolgáló cselekmény elkövetésétől számított három év alatt, a már kiszabott bírság a határozat jogerőre emelkedésétől számított öt év alatt évül el. 16. §. Az e törvény életbelépte előtt létrejött fennálló megállapodást és határozatot, ha nincs írásba foglalva, e törvény életbelépésétől számított harminc nap alatt írásba kell foglalni és amennyiben a 2. §. szerint bemutatása kötelező, e törvény életbelépésétől számított negyvenöt nap alatt a m. kír. közgazdasági miniszterhez be kell mutatni. 17. §. A vásárra vitt mezőgazdasági cikk árának szabad és természetes kialakulását összebeszéléssel, összejátszással vagy egyéb mesterséges beavatkozás­sal a termelők hátrányára befolyásolni tilos. A hatóság kötelessége, hogy a helyi piacon a vásári rendészet körében figyelemmel kísérje azt, hogy az áralakulást az előbbi bekezdésben előírt mó­don nem befolyásolják-e, s ha ily visszaélést észlel, köteles azt a rendelkezésére álló törvényes eszközök­kel megakadályozni. Abban az esetben, ha a visszaélések a vásári ren­dészet körében megakadályozhatók nem lennének, vagy ha valamely terménynek helyi vásári ára az országosan kialakult, illetőleg a budapesti áru- és értéktőzsdén jegyzett árhoz képest az összes körül­mények figyelembevételével a termelők hátrányára

Next

/
Thumbnails
Contents