Szaladits Károly - Fürst László - Újlaky Miklós (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. III. kötet. (Budapest, 1934)

114 Megbízás. 3. A megbízás visszavonása. L. a kereskedelmi törvény 289. §-át a hiteljogi kötetben. Az okirat szerint az alperesek által a felperesnek adott meghatalmazás érvénye ugyancsak egy későbbi időpontban szűnik meg, de a meghatalmazásnak ebből a tartalmából nem lehet következtetni arra, hogy az által eltérés létesíttetett attól az általános jogszabálytól, amely szerint a meghatalmazó a meg­hatalmazottól megbízást tetszéséhez képest bármikor elvonhatja. (C. 1162/1911.) Megbízást bármelyik fél bármikor felmondhat, csak az al­kalmatlan időben való felmondás által esetleg okozott kárt kö­teles a másiknak megtéríteni. (C. 1897/1921.) M. Tára III. 20. A megbízást bármelyik fél bármikor felmondhatja s a meg­bízó visszavonási jogáról le sem mondhat. (P. V. 3844/1925.) MD. XIX. 63. 4. Jutalomdíj kikötése harmadik személytől. A bizalmon alapuló megbízási viszony természetéből kö­vetkezik, hogy az, aki másnak ügyei ellátására megbízást vál­lalt, a megbízatás tárgyára vonatkozólag harmadik személyek­től magának — megbízója tudta nélkül — jutalmat csak a meg­bízással járó köteles hűség és tisztesség megszegésével köthet ki, amely igénye tehát a közerkölcsökbe ütköző voltánál fogva — ami hivatalból is vizsgálandó — bírói oltalomban nem része­sülhet. (P. VII. 54/1920.) MD. XIV. 17. Hasonlóan: (P. 293/1906.) PHT, 150. MD. I. 29. és (Rp. VII. 2018. — 1915. okt. 5.) MD. IX. 307. (P. III. 438/1931.) Grill XXV. 731. 5. A megbízott számadási kötelessége. A vagyoni ügyet ellátó megbízott megbízójának eljárásáról számot adni köteles, (P. III. 7904/1930. sz.) MD. XXV. 22. 6. Megbízás fizetés felvételére, A postatákarékpénztár a számlatulajdonosnak pénzfölvé­telre jogosult meghatalmazottja lévén, a nála teljesített fizetés azon tekintet alá esik, mintha magánál a számlatulajdonosnál — tehát a felperesnél — teljesíttetett volna, s ha a tőke a ke­reset beadása előtt a postatakarékpénztárba befizettetett, úgy a tőke iránt felperes jogosulatlanul indította keresetét. (1456/1904.) Dt. 4. f. II. 168. A cheque-számlatulajdonos adósát az ennek kiszolgálta­tott befizetési lappal arra jogosítja fel, hogy tartozását a közve­8 .III &ol imtsíöH :2tibfiU2

Next

/
Thumbnails
Contents