Szaladits Károly - Fürst László - Újlaky Miklós (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. III. kötet. (Budapest, 1934)

92 Alkuszi szerződés. Az ügylet közvetítésével megbízott alkusz még nem tekinthető feljogosítottnak arra, hogy fizetést vagy a szerződésben kikötött más szolgálmányt át­vehessen. A házasság erkölcsi és társadalmi jellegénél fogva közve­títés tárgyául és ily közvetítésre vonatkozó kereset tárgyául nem szolgálhat. (C. 6575/1886.) Az ajánlás magában véve közvetítésnek, mely már fogal­mánál fogva szükségszerűen más egyéb ténykedést is feltéte­lez, még nem tekinthető. (C. 1452/1892.) A vétel közvetítésének lényege abból áll, hogy a közvetítő az eladni szándékozónak vevőt, a venni szándékozónak pedig eladót megnevez, illetve vételre alkalmas tárgyat megjelöl s így lehetővé teszi, ami különben nem sikerült volna, hogy az eladó vevőre, illetve a vevő eladóra, vagyis neki megfelelő el­adó birtokra talál. Mihelyt tehát felperes az alperesnek, ki birtokot vásárolni kívánt és e miatt felpereshez fordult, oly birtokot jelölt meg, amelynek eladó minőségéről alperes azelőtt tudomással nem bírt és alperes a megjelölés folytán a birtok tulajdonosát felkeresve, vele vételi szerződésre lépett, felperes a közvetítési díjat követelni jogosult még abban az esetben is, ha alperes a megnevezés, illetve megjelölés után, mellőzve fel­peres további közbenjárását, a tulajdonossal közvetlen érint­kezésibe lépett és a birtokot megvette. (C. 1219/1895.) Vétel esetében a közvetítő tevékenysége rendszerint csak arra terjed ki, hogy a venni szándékozónak a vétel tárgyát s az eladót megjelölje és a feleket összehozza s mihelyt ezt a tevékenységét kimerítette és a vételi ügylet valóban létrejön, megbízójától a közvetítési díj követelésére igényt nyer. (Bp. T. 184/1906.) Az ingatlan eladásával megbízott ügynök közvetítési díjat jogosan követelhet, ha az eladót és vevőt összehozva, azok közt az adásvételi szerződés létrejött. Ez megtörtént, mert a felperes által hozott vevő alperessel az eladás tárgyát képező ingatlanra, joghatályos adásvételi szerződést kötött. Nem szolgálhat a köz­vetítési díj fizetésének megtagadására az a körülmény, hogy az ideiglenesnek mondott szerződéstől a vevő kötbér fizetése ellenében visszaléphetett és tényleg vissza is lépett, mert a visszalépési jog gyakorolhatás feltételének szerződéses kikö­tése csak az adás-vétel iránt szerződő felek jogviszonyára bír befolyással, de a visszalépési jog gyakorlásával a szerződés utólagos hatálytalanítása a már befejezett ügynöki ténykedés alapján követelhető díjazásra befolyással nincs. (C. 5043/1908. Gr. XII. 1459.) Az eladás közvetítésére vonatkozó tevékenység a megbízó-

Next

/
Thumbnails
Contents