Szaladits Károly - Fürst László - Újlaky Miklós (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. III. kötet. (Budapest, 1934)
Közszállítási szabályrendelet. 85 verseny mellőzésével, az eredeti vagy azoknál kedvezőbb feltételek mellett nem korábban, mint a lejárat előtt legfeljebb hat (6) hónappal, legfeljebb 3 évre csak egy ízben az alábbi két esetben újíthatja vagy hosszabbíthatja meg, nevezetesen: aj ha a meghosszabbítás törvényhatósági vagy községi érdeket képez; 6J ha a meghosszabbításra a törvényhatóság vagy község területén létesült valamely új gyár, vagy ugyané területen levő és új gyártási ágat bevezető régebbi hazai gyár, avagy ugyané területen levő valamely kisipari szövetkezet, vagy háziipari érdekképviselet versenyhelyzetének erősbítése céljából van szükség (L. 8. §. 10., 11. pontját is). Ismételt, de 3 éven túl nem terjedhető meghosszabbításhoz a fenti kellékek fennforgása esetén is törvényhatóságoknál a belügyminiszter, községeknél és megyei városoknál a vármegyei törvényhatóság előzetes hozzájárulását kell kikérni. Ugyanegy szerződés háromszor egymásután nem hosszabbítható meg. VIII. Nyilvántartások. 62. §. A jelen szabályrendelet 1. §-ában megnevezett összes hatóságok, hivatalok, intézetek, intézmények, vállalatok (üzemek), alapok és alapítványok az előző évben eszközölt mindennemű, tehát akár nyílt, akár korlátolt versenytárgyalás útján, akár szabadkézből kiadott (rendelt), illetőleg iparosoktól vagy kereskedőktől kézi bevásárlás útján beszerzett cikkekről (termékekről), és az új építkezésekről kimutatásokat kötelesek készíteni. E kimutatásokat szállításokról (beszerzett cikkekről) az 5,, az új építkezésekről pedig a 6. mellékletet képező minta szerint kell készíteni. Ott, ahol építésvezető vagy ellenőrző műszaki közeg van, a 6. minta szerinti kimutatás kitöltése annak feladata. Kisközségek ily kimutatásokat a kézi bevásárlás útján beszerzett, illetőleg szabadkézből kiadott, és egyazon termelési ág, iparág (mesterség) köréhez tartozólag 300 pengő