Szaladits Károly - Fürst László - Újlaky Miklós (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. II. kötet. (Budapest, 1934)

14 rfa^zonkőicsön. A zsákkölcsöndíj korlátozására nézve tételes törvény ugyan nincs, azonban az állandóan követett bírói gyakorlat szerint a zsákkölcsönzési ügylet természeténél és céljánál fogva és szokás szerint is csak hetekre vagy hónapokra terjedhet, nem pedig olyan időre, hogy a kölcsöndíj összege a zsákok értékét túlhaladja; a kölcsönfizetési kötelezettség tehát annak az évnek végéig terjedhet csupán, amelyben a kötelezettség keletkezett. (C. 444/1902.) Zsákkölcsöndíj at a kölcsönző már nem követelhet azon időponttól fogva, amelyben a kölcsönzött zsákok a kölcsönző bírlalatában tűz által elpusztultak. (C. 661/1902.) Általános kereskedelmi szokás, hogy a ponyva-kölcsönző (bérlő) általában és rendszerint felel minden olyan kárért, mely a kölcsönadott zsákokban vagy ponyvákban a rendeltetésszerű használattal járó természetes rongálódást meghaladóan akár véletlenül és elháríthatatlan esemény iolytán is keletkezik. Bérelt ingók elveszése esetében a bérbeadónak az elveszésről való értesítése határozza meg azt az időpontot, ameddig a kölcsöndíj követelhető; tehát a kár mérvének meghatározásánál is ez ingóknak akkori értéke az irányadó. (C. 4485/1921.) Zsákkölcsöndíj a bírói gyakorlat szerint csak három hónapra, legfeljebb az ügyletkötés évének végéig követelhető; a zsákok visszaadása csak ezen idő alatt követelhető, ennek elteltével pedig csakis a zsákoknak ezen idő elteltekori értéke követelhető. (C. 431/1922.) Amikor a haszonélvezettel bíró szülő a haszonélvezetével terhelt ingatlan birtokát gyermekeinek átengedi, akkor az állandó bírói gyakorlat szerint ellenkező kikötés hiányában a családjogi viszonyból következik, hogy az átadás ideiglenesen visszavonásig történt. (P. V. 8432/1928.) MD. XXIV. 23. A haszonkölcsönvevő nem felel a dolog oly rosszabbodásáért vagy változásáért, amelyet a szerződésszerű használat idéz elő. (P. VI. 3897/1929.) MD. XXIV. 61. A itávbeszélő használatának megengedése — külön kikötés nélkül — általában nem jelenti azt is, hogy a távbeszélőn az ilyen használót felhívni is lehet; és, hogy a használatot megengedő köteles a felhívásokat a használóval közölni. (P. VI. '6918/1930.) MD. XXVI. 3.