Szaladits Károly - Fürst László - Újlaky Miklós (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. 3. rész. Kötelmi jog. I. kötet. (Budapest, 1934)

36 A szerződések tárgya. dést tesz vagy nem tesz, visszavon vagy nem von? vissza. 976. §. Semmis az olyan szerződés, amelyet har­madik, még élő személytől várt öröklés tárgyában kötnek. Az örökhagyóval törvényes öröklési kapcsolat­ban álló személyek azonban öröklési várományuk tárgyában egymással közokiratban még az örökhagyó életében is érvényesen szerződhetnek. Ha az, aki a szerződésben öröklési várományának elidegenítésére vagy megterhelésére vállal kötelezettséget, nem kor­látlanul cselekvőképes, a szerződéshez törvényes kép­viselőjének hozzájárulásán felül a gyámhatóság jóvá­hagyása is szükséges. 977. §. Semmis az a szerződés, amelyei valaki fogyatékos elmetehetségű személlyel e fogyatkozását kihasználva kötött, ha a szerződés megkötésekor tudta, hogy abból a másik félre tetemes vagyoni kár vagy egyéb tetemes hátrány hárul. Semmis az a szerződés is, amellyel valaki más­nak tapasztalatlanságát, könnyelműségét, függő vagy megszorult helyzetét vagy a nála elfoglalt bizalmi állását kihasználva, a maga vagy harmadik személy részére a másik fél tetemes kárával ingyenes előnyt vagy aránytalan nyereséget köt ki vagy szerez. Az 1. és 2. bekezdés eseteiben a semmisségre a sérelmet okozó fél és harmadik személy csak akkor hivatkozhatik, ha a semmisségtől függő jogait a sér­tett fél érvényesítette. A sértett fél részére a szerződés alapján ellene indított perben a bíróság hivatalból ügygondnokot

Next

/
Thumbnails
Contents