Angyal Pál - Isaák Gyula (szerk.): Büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről. 1878. V. törvénycikk. Jegyzetekkel, utalásokkal és joggyakorlatokkal (Budapest, 1941)

<;<; Btk. 79. §. dacára sem eresztette le, de felemelt fegyverével a vádlott felé futott s őt 10—15 lépésre megközelítette, a vádlott — az orvvadászok közismert veszélyességére és vakmerőségére való tekintettel — joggal lehetett abban a hiszemben, hogy a sértett vadorzó őt közvetlen közelből lelövi vagy pedig a fegyver agyával leüti, ily körülmények között pedig a vádlottnak a cselekménye az ellene a sértett részéről intézett fenyegető, jogtalan és közvetlen támadás elhárítására szükséges volt. Tévedett ennélfogva a másodbíróság abban, hogy a vádlott javára a jogos védelmet meg nem állapította. (K. 1527/1915. B. IX. 114.) 22. A közvetlen támadásnál a nyugodt megfontolásra a körülmények alapos és számító mérlegelésére és áttekintésére nincsen idő. Ebben az esetben tehát az döntendő el, hogy a tettes a helyzet természeténél fogva, az ösztönszerű védekezés érzésével összefüggésben veszélyes és közvetlen támadás bekövetkezésére alaposan következtethetett-e? (K. 8433/1930. Jhd. II. 18. o.) 23. A vádlott ellensége olyan módon közeledett a vádlott felé, mely a vádlottban a támadás veszélyének és a védekezés szükségességének képzetét joggal felkelthette. Jelesül a sértett vasvillát húzva maga mögött, jött a vádlott felé s bár közeledése közben a vádlott elővéve szolgálati pisztolyát, két ízben is felhívta őt arra, hogy álljon meg, ő a felszólításnak nem engedelmeskedett. A vádlott ezek láttán és az előző fenyegetések hatása alatt komolyan hihette, hogy a sértett az ő élete vagy testi épsége ellen tör és ebben a helyzetben jogosan használta a fegyverét azért, hogy az őt a sértett részéről fenyegető veszélyt magától elhárítsa. Nem áll meg az a vélemény, hogy a vádlottnak csak akkor lett volna szabad a pisztoly elsütéséhez folyamodnia, ha a sértett a nála levő villával támadó mozdulatot is tesz. (K. 1405/1939. Bj. XCII. 51. J. H. XIII. 1019.) 24. A vádlott nem volt a személyét komolyan fenyegető helyzetben. A vádlottnak nyilvánvalóan látnia kellett, hogy vele szemben a sértettnek nincs komoly célja, hanem felháborító magatartásával csak bosszantani, ingerelni és megfélemlíteni akarja őt. Kisebb támadást pedig a vádlott kocsin ülve, az öccsével kettesben könnyűszerrel elháríthatott volna, anélkül, hogy félelemre, megijedésre és megzavarodásra elfogadható oka lett volna. (K. 3471/1934. Bj. LXXXVII. 4. o. — Q, XXVIII. 379.) Menekülés kötelessége. 25. Elvi. Nem követeli a törvény, hogy a megtámadott megfutamodás, elrejtőzés, elzárkózás, vagy a rendőrség előhívása által iparkodott légyen megelőzni az ellene intéztetni