Angyal Pál - Isaák Gyula (szerk.): Büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről. 1878. V. törvénycikk. Jegyzetekkel, utalásokkal és joggyakorlatokkal (Budapest, 1941)

116 Btk. 10,4. §. badságvesztésben megállapítása aránytalan és 10 hóra és 21 napra leszállítandó. (K. 4752/1939. J. H. XIII. 1041.) 21. A törvényszék mindhárom elítéltnél a büntetések együttes tartamából 1 évet engedett el azzal az indokolással, hogy az elítéltek azokat a bűncselekményeket, amelyek miatt különböző ítéletekkel lettek elítélve, ugyanabban az időben követték el, így ha cselekményeiket a külön folytatott ügyek egyesítése után egy ítélettel bírálták volna el, úgy a most kiszabott összbüntetésnél nagyobbat nem kaptak volna. Ez a körülmény egyik törvényes oka az összbüntetés alkalmazásá­nak, azonban nem szolgáltat okot a büntetéseknek olymérvű le­szállítására, aminőt a törvényszék gyakorolt. (K. 2518/1938. J. H. XII. 801.) 22. Elvi. összbüntetés esetén a külön ítéletekben kitöl­töttnek vett időtartam meg nem változtatható. (K. 6220/1904. B. H. T. II. 134.) 23. Ha az összbüntetésbe foglalandó ítéletek egyike maga is már összbüntetéses ítélet, ez a körülmény s az ebben már egyszer kimerített enyhítés az arányosításkor nem maradhat mérlegelésen kívül. (K. 9517/1927. B. XXI. 24.) Összbüntetés neme. 24. Különböző ítéletekkel kiszabott szabadságvesztésbün­tetéseknek összbüntetésbe foglalása esetében a szabadságvesz­tésbüntetés nemének meghatározásában a büntetésnek az ítéletben megállapított tartama irányadó. Ha tehát fegyház és börtön konkurrálása esetében az egyik ítéletben kiszabott börtönbüntetés tartama hosszabb, mint a másik ítéletben ki­szabott fegyházbüntetés tartama, az összbüntetést börtönben kell kiszabni. Ilyen esetben a börtönbüntetés tartama tíz év­nél hosszabb is lehet, csupán tizenöt évet nem haladhat túl. (K. 6256/1928. Bj. LXXXI. 175. o.) 25. A 8 évi börtön és az 5 évi fegyház alapján kiszabott összbüntetésnek neme a börtön és nem a fegyház, de az össz­büntetés minimális időtartamát már nem a Btk. 24. §-a, hanem a 100. §-a határolja. Az ily esetekben a kisebb tartamú fegyház és a hosszabb tartamú börtön tehát az összbüntetés törvényi elvének megfelelően 10 évnél hosszabb, de a 15 évet meg nem haladó tartamú börtönben mint összbüntetésben foglalható össze. (K. 6256/1929. G. XXIII. 340.) 26. Oly esetben, mikor az egyik ítélet börtönbüntetést, a másik ítélet pedig fogházbüntetést és ezenfelül mellékbünte­tésül pénzbüntetést is állapít meg, az összbüntetésbe foglalás­nál a pénzbüntetés az összfőbüntetés nemének megfelelően szintén börtönbüntetésre változtatandó át és a helyettesítő mellékbüntetéses fogháznak börtönbüntetési nemre való átvál-

Next

/
Thumbnails
Contents